Veszélyezteti-e valami a Space-X egyeduralmát a magánűriparban?

Amikor 2002-ben egy addig még viszonylag ismeretlennek számító dél-afrikai származású üzletember, Elon Musk Kaliforniában néhányadmagával megalapította a Space-X magánűripari vállalatot, és az űripar radikális megreformálását tűzte ki célul, minden ágazati szakértő csak mosolygott. 

A magánűripari szektor elmúlt évekbeli berobbanása azonban még a Space-X több mint húszéves sikereinek a fényében is meglepő. 

Még 2015-ben is a magánűripar csak 8 százalékban részesedett az összes űrindításból. 2020-ra ez az arány már 23 százalékra ugrott. 2022-ben a magánűrindítások aránya elérte az 55 százalékot, majd 2024-ben már a 70 százalékot! (Vagyis 2024-ben 263 darab orbitális rakétafellövésből 184 fellövést teljesítettek magánűripari cégek.)

Az utóbbi években valóságos boom van az űrszektorban. Egymás után jelennek meg különböző magánűripari cégek, amelyek saját fejlesztésű rakétáikkal szeretnék elérni a világűrt. Az ágazatban optimizmus uralkodik, és mindenki azt gondolja, hogy megismételheti a Space-X sikersztoriját.

2025 elején az Amazon-alapító Jeff Bezos cége történelmet írt, amikor a Blue Origin első útjára bocsátotta az újrafelhasználható New Glenn nevű nehéz hordozórakétáját. Az új-zélandi alapítású Rocket Lab már évek óta növeli az indításai számát, 2024-ben 16 alkalommal repült. 2024-ben sikeresen hajtott végre egy újabb repülést a Firefly Aerospace nevű amerikai cég Alpha rakétája is. A szintén amerikai Relativity Space 3D nyomtatási technológiával készülő Terran R nevű újrafelhasználható rakétája is egy éven belül teljesítheti szűzrepülését. Ezeken kívül számtalan kisebb amerikai cég próbálkozik az első űrindítással (Stoke Space, Blushift Aerospace stb.).

A magánűripari cégalapítási láz végre az európai kontinenst is elérte: A skóciai Orbex cég 2025-ben tervezi indítani Prime nevű kis rakétáját. A német RFA cég One nevű könnyűrakétája szintén idén tervezi szűzrepülését. A szintén német Isar Aerospace Spectrum nevű rakétája is 2025-ben repülhet először.

A kínai magánűripari vállalatok is mozgolódnak. Majdnem egy tucat új kínai magánkereskedelmi rakéta mutatkozhat be idén. Közölük kiemelendő a Landspace kínai magáncég Zhuque–3 rakétája, az Orienspace Gravity–2 rakétája, a Space Pioneer Tienlung–3 rakétája, a Galactic Energy Pallas–1 rakétája, a Galactic Energy Ceres–2 rakétája, a Deep Blue Aerospace Nebula–1 rakétája, a CAS Space Kinetica–2 rakétája és a iSpace Hyperbola–3 nevű rakétája. És ezek közül a Ceres–2 kivételével mindegyiket újrahasznosíthatónak tervezik.

Jól látszik tehát, hogy az űrverseny fokozódik. De a sok új trónkövetelő magánűripari cég utolérheti-e a Space-X-et a következő években? Ez nem valószínű. Nézzük, meg, hogy miért.

A tanulási görbét az űriparban sem lehet lespórolni

A Space-X-et 2002-ben alapították. A cég először 2006-ban kísérelte meg a kis Falcon–1 rakétáját az űrbe juttatni, de ez végül csak 2008-ban sikerült. Az új generációs Falcon–9 először 2010-ben repült. Az első fokozat csak 2015-ben tért vissza először sikeresen a Földre. Az első fokozatot újrahasznosítani csak újabb két év elteltével, 2017-ben sikerült. (Ma már több olyan Falcon–9 első fokozat van, amely 25 alkalommal tért vissza az űrből.) A Falcon–9 rakéta orrkúpját 2019-ben sikerült először egy drónhajóval még a levegőben elkapni. (Ha az orrkúp beleesik a tengerbe, akkor is fel lehet újra használni, de a felújítása jóval többe kerül.) 2018-ban repült először a Falcon Heavy, amely tulajdonképpen három darab összerakott Falcon–9-es első fokozat és egy második fokozat a középső rakétán.

Ezt a legalább 10-15 éves tanulási görbét semelyik űripari vállalat sem tudja megspórolni. Évekbe kerül, amíg egy-egy új rakéta biztonságosan működik és üzembe tud állni.

A legjobb példa erre az 1000 kilogrammot alacsony Föld körüli pályára (LEO) állítani képes Firefly Aerospace Alpha rakétája, amelyet 2021-ben indítottak el először az űrbe. Azóta öt repülésen van túl, de még mindig vannak kérdőjelek a megbízhatóságát illetően. (Az eddigi öt Alpha-indításból az első, a második és negyedik is kudarcot vallott.) 

Egyszeri, nem újrahasznosítható rakétával nincsen jövő semelyik űrvállalat számára

A Lockheed Martin és a Boeing közös űripari cége, a United Launch Allience (ULA) 2006-os alapítása óta fontos szereplője volt az űrszektornak, főleg az amerikai védelmi és hírszerzési célú megrendelések területén. A nyugdíjba kerülő Atlas és Delta rakétáik helyett a cég kifejlesztett egy modern rakétát Vulcan Centaur néven, amely 2024 januárjában teljesítette a szűzrepülését. A Vulcan Centaur a hajtóművét, felhasznált fémötvözeteit és teherbírását – 27 tonna LEO – számítva igen modern rakétának számít. Mégis a több mint tíz évvel idősebb Falcon–9 mellett a Vulcan gyakorlatilag már az indulásakor megbukott. (2024. január 1. és 2025. február 15. között a Vulcan rakéta két alkalommal, a Falcon–9 rakéta 152 alkalommal startolt el.) 

A kereskedelmi megrendelők és az állami szereplők sorba állnak a Space-X-nél, hogy helyett kapjanak valamelyik induló járatán. Az ULA új rakétájával kapcsolatban azonban sokkal kisebb az érdeklődés. Miért? Mert a Falcon–9 rakétával szemben a Vulcan Centaur nem újrafelhasználható. Ez pedig a Vulcan indítási költségeit mintegy 65 százalékkal megemeli a Falcon–9 rakéta indítási költségeihez viszonyítva. Továbbá nem elhanyagolható szempont, hogy a Falcon–9 első fokozatát a visszatérése után nemsokára újra lehet használni, ami jóval gyorsabb indítási menetrendeket tesz lehetővé.

Ma már az űriparban egy olyan vállalat, amelynek minden rakétaindításához újra és újra le kell gyártania az első fokozatot, nem rúghat labdába költségekben és gyorsaságban egy olyan céggel szemben, amely újrahasználható rakétákat épít.

Hogy állnak ezen a területen a többiek?

A nyugati versenytársak közül a Blue Origin New Glenn rakétája csak egyszer repült, és nem sikerült neki a visszatérés. A Rocket Lab új generációs Neutron rakétája és a Relativity Space Terran R rakétája még csak a tervezés fázisában van. A többi nyugati magánűripari cég pedig rejtélyes módon továbbra is az eldobható rakéták fejlesztéséhez ragaszkodik. 

A kínai űripari cégek értik ennek a kérdésnek a fontosságát, de a visszatérési kísérletek még náluk is kezdeti fázisban tartanak, és ők is nagyon messze állnak egy Falcon–9 osztályú újrafelhasználható rakéta stabil üzembe állításától.  

A Space-X-et megalakulása óta hihetetlen dinamizmus és sebesség jellemzi

A Space-X óriási tempót diktált az űriparban az elmúlt 15-20 évben, amit a versenytársak nagy része egyszerűen nem tud követni.

A Space-X miután 2008-ban sikerrel juttatta fel kis Falcon–1 könnyű rakétáját a Föld körüli pályára, azonnal elkezdte a jóval nagyobb teherbírású rakéta, a Falcon–9 fejlesztését. (A Falcon–9 közel 20 tonnát képes LEO pályára állítani a Falcon–1 alig 0,6 tonnájával szemben.) A Falcon–1 rakétát nemsokára nyugdíjazták, és a Falcon–9 szűzrepülése már 2010-ben megtörtént. 2012-ben a Falcon–9-es rakéta és a hozzá kifejlesztett Dragon–1 teherűrhajó már végrehajtotta első sikeres repülését a Nemzetközi Űrállomásra. 

A cég azonban nem kényelmesedett el a Falcon–9 sikerein, hanem már 2017-ben megkezdte a Starship nevű szupernehéz kategóriájú új generációs rakéta fejlesztését. A texasi Boca Chicában pár év alatt komplett űrbázist és kisvárost épített a cég, ahonnét 2024. február végén már a nyolcadik Starship-tesztrepülés fog indulni. A Space-X célja, hogy 2025 végére a Starship rendszerbe álljon, és valódi hasznos rakományt juttasson a Föld körüli pályára.

A Jeff Bezos-féle Blue Origint két évvel korábban alapították, mint a Space-X-et. Az alapító tulajdonos nem sajnálta a finanszírozást a Blue Origintől. 2024-re a cég egy 14 ezer főt foglalkoztató, 11 különböző telephellyel rendelkező óriásvállalattá fejlődött. (A Space-X dolgozói létszáma is 14 ezer fő körül mozog.) A Space-X lassan ötszázhoz közelítő összes indításához képest a Blue Origin New Glenn nevű rakétája azonban eddig csak jókora késéssel, egyetlen alkalommal repült az űrbe.

A Space-X sebességének a megértéséhez érdemes összehasonlítani a korábbi űripari óriás, a ULA és Space-X indítási dinamikáját az elmúlt öt évben.

A maga könnyű rakétakategóriájában igen sikeres, amúgy stabil növekedési potenciált mutató Rocket Lab is messze lemarad dinamikában a Space-X mögött. (A Rocket-Lab 2017-ben debütáló Electron rakétája 2018-ban 3 alkalommal, 2019-ben hat alkalommal, 2020-ban hét alkalommal, 2021-ben hatszor, 2022-ben kilencszer, 2023-ban szintén kilencszer, 2024-ben tizenöt alkalommal repült.) 

Megfelelő finanszírozás

Az űripar rendkívül kockázatos terület. Egy rakétát megtervezni, legyártani, majd sikeresen a világűrbe juttatni óriási kihívásokkal jár a magánűripari cégek számára.

A startupok az első időszakban semmilyen saját bevételre nem számíthatnak. A költségeik viszont hatalmasak már az első hónapoktól kezdve.

A Space-X is 2008 nyarára majdnem csődbe jutott. 2006 márciusában, 2007 márciusában, majd 2008 augusztusában sikertelenül próbálta az űrbe juttatni a Falcon–1 rakétáját. Elon Muskéknak még egy legutolsó fellövési kísérletre maradt pénzük, és az idő vészesen fogyott. A Space-X előremenekült. 2008. szeptember 28-án még egy utolsó kísérletet tettek. A kilövés váratlanul teljes sikerrel zárult, a Falcon–1 elérte a Föld körüli pályát. A Space-X megmenekült.

Nagyon sok űripar cég azonban nem. A folyamatos kudarcokat a befektetők nem tolerálják sokáig. 

A 2016-ban alapított, 2021-ben tőzsdére ment amerikai Astra Aerospace kilenc rakétaindítással próbálkozott, de a folyamatos kudarcok miatt 2022-ben leállította a fellövéseit. 2023-ra az Astra Aerospace már 750 millió dolláros rekordveszteséget jelentett, és kivonult a tőzsdéről.

Vagy ott van a szintén amerikai ABL Space Systems esete, amely 2017-es alapítása után komoly pénzt gyűjtött össze, hogy RS1 nevű rakétáját a világűrbe juttassa. A tesztrepülések itt sem sikerültek. 2024 végén az ABL Space Systems bejelentette, hogy kivonul a kereskedelmi űrrakéták piacáról, bezárva tesztüzemét és fejlesztő irodáját, és ezentúl a katonai alkalmazások felé fordul.

Az ígéretes 3D-s nyomtatási technológiát használó Relativity Space anyagi helyzete is egyre inkább megrendülni látszik a folyamatos késések miatt. A sajtóhírek szerint a befektetői egyre türelmetlenebbek. Az újabb tőkebevonási körök egyre rosszabbul sikerülnek, és terjed az az ágazati pletyka, hogy a Relativity Space még azelőtt tönkre fog menni, mielőtt a Terran R rakétáját először elindíthatná.

A nem egyesült államokbeli – azaz európai és kínai – űripari cégeknek még nehezebb a helyzetük az amerikai versenytársaikhoz képest a kockázati tőke bevonása területén. (A Space-X korai befektetői között számtalan neves alapkezelő céget, nyugdíjalapot és kockázati tőkebefektetőt találunk.) Ez komoly versenyhátrányt jelentett és jelent a számukra.

Elon Musk műszaki háttértudása

Elon Musk nemcsak a Space-X alapítója, hanem CTO-ja (Chief Technology Officer – technológiai vezető) is volt egyben, aki a rakéták tervezése, gyártása során a részletekben menően felügyelte a munkafolyamatokat, és a kulcsfontosságú döntéseket is meg tudta hozni. Ez döntőnek bizonyult a Space-X sikereiben. Hasonló döntő szerepet játszott a Rocket Lab új-zélandi származású alapítója és CTO-ja, Peter Beck, aki már kamaszkorában rakétákat fabrikált és autodidakta módon állandóan képezte magát műszakilag.

A Blue Origin vállalatnál a 2000-es alapítás óta megvolt a stabil tőkeellátottság, megvolt a komoly alapítói szándék egy sikeres űrcég létrehozására – Jeff Bezos gyerekkora óta rajongott az űrkutatásért –, de nagyon hiányzott a tulajdonosi szakértelem, amin a CEO-k többszöri cseréje sem segített.  

A Starlink műholdprojekt sikere megismételhetetlen a legtöbb kicsi űrvállalat számára

2016-ban a Space-X arra kért engedélyt az amerikai kormánytól, hogy globális internetszolgáltatást nyújtson az űrből. 2019 májusában a Falcon–9 rakétája a Starlink első 60 darab műholdját sikerrel állította Föld körüli pályára. 2025 január végén már 7000 darab (!) Starlink műhold volt Föld körüli pályán. A pályára állított műholdak számát a Space-X több lépésben 40 ezer darabra kívánja emelni.

Az előfizetők száma 2022 végén elérte az 1 milliót, 2023 végén a 2,3 milliót, 2024 végén a 4,6 milliót. A szolgáltatás a Földről már 118 országban elérhető.  

A Starlink bevételeinek egy része a földi fogadáshoz szükséges hardverértékesítésekből, a másik része az internet-előfizetési díjakból, a harmadik része a katonai célú – Starshield – felhasználásból származik.

2025-ben a Space-X a Starlink üzletágból egy újabb nagy ugrással 11,8 milliárd dolláros bevételre számít. Ebből várhatóan 7,5 milliárdot az előfizetési díjak, 1,3 milliárdot a hardverértékesítés, 3 milliárdot az amerikai kormányzati szerződések tesznek ki.

A Space-X az elmúlt öt év alatt a semmiből hozta létre a Starlinket, amely nemsokára már nemcsak internetet, hanem mobiltelefonos hívásokat is fog nyújtani. A cég szinte magának teremtett űrindítási keresletet a Starlink rendszerrel. (A 2024-es Falcon–9 rakétaindítások 66 százaléka a Starlink műholdakhoz köthető.) 

Jelenleg legalább öt-tíz évre van mögöttük bármilyen egyéb űrinternetet nyújtó műhold konstelláció. Az Amazon úgynevezett Kuiper projektje 2019-ben egy hónappal korábban indult, mint a Starlink projekt, de az Amazon – a New Glenn csúszása miatt is – eddig egyetlenegy műholdat sem állított Föld körüli pályára. 

A kínaiak is elkezdték létrehozni a saját nemzeti Starlink hálózatukat: A Guowang (lefordítva: nemzeti hálózat) megakonstelláció első tíz műholdját 2024 év végén indították. A teljes hálózat várhatóan 13 ezer műholdból áll majd, és katonai célokra is felhasználhatják. A Qianfan (lefordítva: ezer vitorla) megakonstelláció első 18 darabja 2024 augusztusában állt Föld körüli pályára, és Qianfan projekt azóta újabb három (18-18-18 darab műhold) indításon van túl. 2025 végére a tervek szerint 648 Qianfan szatellit lesz pályán, miközben a teljes konstelláció 15 ezer darabból áll majd valamikor a 2030-as évekre.

Természetesen a következő években a Space-X sem fog tétlenkedni: a Falcon–9 jóval sűrűbben fog indulni bármelyik vetélytársánál, és egy-egy indítás 20-25 Starlink műholdat képes pályára állítani. A Starship óriásűrhajó rendszerbe állításával pedig a Space-X óriási gyorsasággal érheti el a végső célként megfogalmazott 40 ezer darab műholdból álló hálózatot. Ez a Föld minden pontján nagy sávszélességű internetet fog nyújtani. A nagy felhasználói szám miatt az előfizetési díjak pedig valószínűleg egyre lejjebb mennek. 

A Starlink óriási bevételt és komoly hatalmat fog biztosítani a Space-X számára a következő évtizedben. A most kezdő kicsik ezt nem tudják megismételni.

A geopolitikai szembenállás miatt a nyugati cégek nem vesznek helyet az orosz vagy kínai űrrakétákra

A Space-X kereskedelmi űrindításainak felfutása mögött geopolitikai okok is meghúzódnak. A Krím félsziget orosz inváziója után a Roszkoszmosz nyugati kereskedelmi ügyfelei elmaradoztak, és – nem utolsósorban a kedvezőbb költségek miatt is – a Space-X-hez pártoltak. Ugyancsak jó hírű nyugati cégek nem hajlandók – a kínai űripar fejlődése ellenére – Pekingtől űrindításokat rendelni.

A nyugati űriparban pedig ki volt elérhető 2014 és 2024 között? A NASA a Space Shuttle 2011-es nyugdíjazása óta nem repült saját rakétával, és soha nem vállalt kereskedelmi utakat. A Space-X Falcon–9 rakétáján felül csak a ULA elavultabb és jóval drágább Atlas V és Delta IV rakétája állt rendelkezésre a magánügyfelek számára. Ezért mindenki a Space-X-hez pártolt. 

A Rocket Lab a kis műholdak piacán vezető szereplővé vált

Az úgynevezett könnyű kategóriában, a kis műholdak piacán a Rocket Labnak erős pozíciói vannak. Az Electron rakétájuk a nyugati világban a Falcon–9 után a második legsűrűbben használt rakéta volt 2024-ben, amely eddig összesen 60 sikeres misszión van túl. 2025-ben a Rocket Lab már húsz Electron-indítást tervez. 

A legtöbb új ágazati szereplő pont ebbe a könnyű rakétakategóriába lép be, és innen tervez továbblépni a közepes és nehéz rakéták piacára. De a Rocket Lab erős pozíciói ebben a szegmensben megnehezítik az új versenytársak számára a piacra lépést és megerősödést.

Ráadásul a Rocket Lab nagyon ügyes taktikával – akárcsak a Space-X a Starlinknél – a rakétaindítási üzletág mellett elindította a műholdplatformokat és műholdalkatrészeket gyártó üzletágát, amely a tavalyi 304 millió dolláros éves bevételének már a 72 százalékát tette ki. 

Egy Electron indításért csak 7,5 millió dollárt lehet elkérni a mintegy hetvenszer több hasznos terhet cipelő Falcon–9 rakéta 69 millió dollárjával szemben. (Az egy kilogrammra eső költség a Falconnál amúgy hatszor kisebb, mint az Electron rakétánál.) 

A Rocket Lab az Electron sikere, a műholdgyártó üzletágának a felfutása, az évről évre növekvő bevételei és a jelenleg 1 milliárd dollár feletti rendelésállománya ellenére mérlegszinten még mindig veszteséges, a plusz nullát csak 2027-ben tervezi elérni.

Az új-zélandi alapítású cég példája azt mutatja, hogy önmagában kis rakéták indításából – ahogy azt például most az európai kezdő űripari cégek is tervezik – nagyon nehéz egy űrvállalatnak megélnie, másodsorban jól mutatja azt is, hogy milyen nehéz vállalati utat kell megtennie minden új kicsi belépőnek a nyereségig.

A Space-X sokkal nagyobb teherbírású rakétákkal operál, mint a kis konkurensei 

Egy-egy rakéta hasznos terhe – mennyi terhet képes alacsony Föld körüli pályára vagy például geostacionárius pályára állítani – kulcsfontosságú mutató.

A Space-X Falcon–9 rakétáján kívül eddig csak a Rocket Lab kicsi Electron rakétája volt a nyugati világban rendszerbe állítva. Az Electron ugyan már 2017 óta repül, de ez a rakéta csak 300 kilogrammot képest LEO-pályára juttatni, és az Electron nem újrahasznosítható, ami lassabb indításokat tesz lehetővé. 

Mi van azokkal a partnerekkel, akik 15-20 tonnát szeretnének – ráadásul jó áron és gyorsan – a Föld körüli pályára állítani? Egyedüli lehetőségként kénytelenek a Space-X-hez fordulni.

A Starship rendszerbe állása új kategóriát teremt az űriparban

A végleges verzióban 200 tonna, sőt a legújabb Space-X tervek alapján 300 tonna teherbírású Starship közelgő rendszerbe állása új korszakot fog nyitni az űriparban.

Nincs még a világon még egy ilyen szupernehéz rakéta. (A Blue Origin New Glenn rakétája 45 tonnát képes LEO-pályára állítani, ami csak a Falcon Heavy kategóriája.)

A Starship lesz a világ első olyan rakétája, amely teljes egészében újrahasznosítható, vagyis az első fokozat mellett a második fokozat is visszatér a Földre. Ráadásul a Mechazilla tornyok bevezetésével az újraindítások még gyorsabban kivitelezhetők lesznek, hiszen a Mechazilla elkapókarjai rögtön a landolás után az indítóhelyre emelik a Starshipet, és az űrhajó – egy műszaki átvizsgálás és egy újratankolás után – újra indulhat az útjára.

Elon Musk egy Starship fellövési költségét 10 millió dollár körüli összegre becsüli. Ez döbbenetesen alacsony, 100-200 dolláros egy kilogrammra jutó indítási költségnek felel meg. (Összehasonlításképpen a Falcon–9 rakéta 2720 dolláros kilogrammonkénti indítási költséggel visz rakományokat az űrbe. A NASA Space Shuttle űrrepülőgépe pedig még 25 ezer dollárért vitt fel 15-20 éve egy kilogramm terhet a világűrbe.) 

A Starship minden egyes indítással 100 darab új generációs Starlink V3 műholdat tud majd LEO-pályára állítani, ami várhatóan 60 Tbps kapacitással bővíti a Starlink hálózatot, ami több mint hússzorosa a régi Falcon– 9-es indítással hozzáadott Starlink kapacitásának. (A Mars kolonizálása jó szlogen Musk részéről, de addig is a Starship kulcsfontosságú lesz a Starlink üzleti sikerében és Space-X profitjának az emelésében.)

A Starship mérete új igényeket fog teremteni az űriparban. (Például 9 méteres törzsátmérőjének köszönhetően komplett űrhotelek Föld körüli pályára állítása vagy több száz turistával a fedélzetén rövid Föld körüli utak szervezése válik lehetővé.)

Elon Musk beágyazódása Donald Trump csapatába

Elon Musk 288 millió dollárral támogatta Donald Trump elnökválasztási kampányát, messze megelőzve bármelyik más donort. Elon Musk kialakított szoros kapcsolatrendszere a megválasztott új amerikai elnökkel nagy segítségére lesz a Space-X-nek a következő években. (Állami megrendelések a Space-X űrindításokra, Starshield rendszer az amerikai hadseregnek, a Szövetségi Légügyi Hatóság indítási engedélyeinek a gyorsítása stb.) A NASA új vezetője, Jared Isaacman is a Space-X egy régi ügyfele, aki kétszer is repült a Space-X Dragon2 űrhajójával magánút keretében. Az új politikai kapcsolat nem von le semmit a Space-X forradalmi szerepéből és kezdeti ügyességéből, de kétségkívül komoly hátszelet fog adni a cégnek. 

A fentiek alapján a Space-X versenyelőnye és ágazati monopóliuma még fokozódni is fog a következő években. A sok új most kezdő űripari cég sem tudja majd lefékezni a Space-X fokozódó előretörését.

Miközben tehát a Space-X a következő években egyre nagyobb sebességre kapcsol, a többiek inkább csak lassan próbálnak megélni majd az óriás árnyékában.