
Két elnök egy gépen: Brüsszel légtérzárral akadályozná a budapesti békecsúcsot – a Kreml már keresi a megoldást
A tervezett budapesti békecsúcs előtt újabb diplomáciai káosz bontakozott ki: Moszkvában logisztikai és biztonsági fejfájást okoz, miként utazhatna az orosz elnök az Európai Unió légterét elkerülve. Lengyelország ugyanis azzal fenyeget, hogy ha Vlagyimir Putyin gépe mégis átrepülne fölötte, a hatóságok azonnal letartóztathatnák. Bár a találkozó célja az ukrajnai háború lezárása lenne, ennek látszólag rengeteg ellenlábasa van, az orosz kormány azonban már elkezdte keresni a kiskapukat.

Az orosz elnök számára a legnagyobb akadály most az, hogy az Európai Unió légtere zárva van az orosz gépek előtt. Közvetlen útvonal Magyarországra Lengyelországon át vezetne – ez viszont politikailag és biztonságilag is kizárt, hiszen Varsó az egyik leghangosabb oroszellenes NATO-tag.
A helyzetet tovább élezte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter kijelentése, aki szerint egy „független lengyel bíróság” akár el is rendelhetné Putyin repülőgépének leszállítását, hogy átadhassák az orosz vezetőt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak. A bíróság 2023-ban adott ki elfogatóparancsot ellene gyermekek Ukrajnából történő deportálása miatt.
Vlagyimir Putyin felkéredzkedhet az Air Force One-ra?
Az uniós légtér átlépésére a sajtóban már felmerült egy érdekes ötlet: Vlagyimir Putyin akár Donald Trumppal közös repülőn is utazhatna Budapestre, ezzel pedig, ha jogilag nem is, diplomáciailag meg tudják akadályozni, hogy az uniós tagállamok teljesítsék a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott elfogatóparancsot az orosz elnök ellen.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov a TASZSZ hírügynökségnek azonban leszögezte, hogy ezek a sajtóhírek csak „fantasztikus kitalációk”.
Az azonban kétségtelen, hogy az orosz vezető számára nagyon veszélyes lehet ez az út – egy volt KGB-ügynök nemrég arra figyelmeztette a Kremlt, hogy a brit titkosszolgálat merényletet tervezhet ellene végrehajtani.
Hírhedt kém figyelmeztette Putyint: ne repüljön Budapestre, merénylet készül ellene – másik várost javasol a békecsúcsra
Ahogy az az elmúlt napokban világossá vált, komoly erők mozdultak meg annak érdekében, hogy ne jöjjön létre a Trump–Putyin-találkozó. A budapesti békecsúcs ellen nyíltan érvelnek ukrán és lengyel politikai szereplők is. Ezúttal egy bukott orosz kém állt elő meglehetősen drámai információkkal.
Putyin így valószínűleg Törökországon keresztül repülne, egy jóval hosszabb, de politikailag biztonságosabb útvonalon.
Donald Trump és Putyin nemrég telefonon egyeztetett, és elvben megállapodtak a budapesti találkozóról, amely az augusztusi alaszkai csúcstalálkozó folytatása lehetne. Az amerikai elnök abban bízik, hogy az izraeli háború után ezt a konfliktust is rendezni tudja, ehhez azonban biztosítania kell az egyenes párbeszédet.
Emiatt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hiába kért a múlt héten a Fehér Házban Trumptól nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákat, az amerikai vezető egyelőre elutasította a kérelmet az eszkaláció veszélyére hivatkozva.
Trump inkább tűzszünetet sürgetett:
Elég volt a vérontásból – álljanak meg ott, ahol most vannak, és engedjék, hogy a történelem döntse el, ki győzött!
– írta a Truth Socialen.
Fővárosunk újra a nemzetközi figyelem középpontjába kerülhet, ha valóban sor kerül a találkozóra. A magyar kormány régóta próbál békét teremteni a Nyugat és Moszkva között, a Trump–Putyin-találkozó szimbolikusan is illene a hazai hídépítő külpolitikájához.
Egyelőre azonban minden a levegőben lebeg: az időpont, az útvonal és a béketerv realitása is.
Trump bolondot csinál Zelenszkijből: váratlanul visszavonta a sorsfordító nyilatkozatát, nincs többé remény Ukrajnának – ez igazi gyomros
A budapesti békecsúcs mindent felülír. Négy héttel ezelőtt még azt sugallta, hogy Ukrajna visszafoglalhatja minden megszállt területét, most azonban Donald Trump hűvösen kijelentette: nem hiszi, hogy Kijev győzni tud.