Repülés: degeszre keresik magukat a légitársaságok az utasokon – ennyi nyereséget termelnek
A világ légitársaságainak idei nyeresége elmarad ugyan a várttól, de így is meghaladja majd a múlt évit – áll a több mint 300 légitársaságot tömörítő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség, az IATA hétfőn ismertetett előrejelzésében.

Az IATA jelentése szerint
az ágazat nyeresége 36 milliárd dollár lehet, ami kisebb a decemberben várt 36,6 milliárd dollárnál, de nagyobb a tavalyi 32,4 milliárd dollárnál.
A kisebb nyereség okai között szerepelnek a kereskedelmi feszültségek, illetve a csökkenő fogyasztói bizalom. Az erős foglalkoztatottság és a csökkenő infláció várhatóan 1,3 százalékkal növeli az ágazat bevételét tavalyhoz képest.
A légitársaságoknak még várniuk kell, hogy elérjék a rekordszintű, 1000 milliárd dolláros határt. Az IATA 2,1 százalékkal, 979 milliárd dollárra csökkentette az iparági bevételekre vonatkozó friss előrejelzését.
Az iparág összköltsége tavalyhoz képest 1 százalékkal, 913 milliárd dollárra emelkedik, de kisebb lesz a korábbi 940 milliárd dolláros előrejelzéshez viszonyítva, mivel az alacsonyabb üzemanyagárak ellensúlyozzák a repülőgépek karbantartásával kapcsolatban emelkedő költségeket.
Az IATA előrejelzése szerint a teheráru-bevételek 4,7 százalékkal, 142 milliárd dollárra csökkennek idén, elsősorban a globális gazdasági növekedés lassulása és a kereskedelmet gátló protekcionista intézkedések, köztük a vámok miatt.
Jöjjön, aminek jönnie kell: a HungaroControl minden idők legforgalmasabb nyarára készül
Az Eurocontrol előrejelzései szerint idén nyáron rekordmennyiségű járatot könyvelhetünk majd el Európa légterében, ami komoly kihívás elé állítja a térség léginavigációs szolgáltatóit. Becsléseink szerint a hazai átrepülő forgalom 8–12 százalékkal, míg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér terhelése 10–15 százalékkal nőhet a korábbi évhez képest. Magyarország mint Európa átrepülő forgalmának egyik gócpontja különösen érintett ebben a folyamatban, de a HungaroControlnál tiszta lelkiismerettel nézünk tükörbe: minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy a tavaly tapasztalt járatkésések csökkenjenek.


