Egy frissen nyilvánosságra hozott jelentés szerint a Heathrow repülőtér márciusi teljes áramszünete egy „katasztrofális műszaki meghibásodás” miatt következett be. A tűz a repülőtérhez áramot biztosító North Hyde alállomáson keletkezett, miután egy magasfeszültségű bushing (átvezető szigetelő) hibásodott meg – vélhetően a berendezésbe jutott nedvesség miatt.
A National Energy System Operator (NESO) jelentése szerint két korábbi lehetőség is lett volna a hiba megelőzésére. Már 2018-ban kimutatták, hogy az olajmintákban a megengedettnél több nedvesség van – ez azonnali cserét kellett volna hogy eredményezzen. 2022-ben pedig halasztották az eszköz karbantartását. A jelentés szerint az ügy „védhetetlenül el lett hanyagolva”.
A március 21-i áramszünet 16 órán át tartott, több mint 1300 járatot töröltek, 270 ezer utas utazása szakadt félbe, és több tízmillió font veszteség keletkezett a légitársaságoknál.
71 ezer háztartás és üzleti fogyasztó is áram nélkül maradt. A Heathrow szóvivője a jelentésre reagálva azt mondta: „Az elavult szabályozás, a nem megfelelő biztonsági mechanizmusok és a National Grid karbantartási hibái vezettek ehhez a katasztrófához.” A repülőtér egy független vizsgálatot is lefolytatott, amely 28 javaslatot fogalmazott meg – ezek végrehajtása már folyamatban van.
Ed Miliband energiáért felelős miniszter a jelentést „mélyen aggasztónak” nevezte, és bejelentette, hogy az energiafelügyelet (Ofgem) vizsgálja, történt-e engedélyszegés az alállomás működtetése és karbantartása kapcsán. Hozzátette: a kormány is átfogóan foglalkozik majd a NESO ajánlásaival. A rendőrség megerősítette: a tűz kapcsán nincs bűncselekmény gyanúja, a történtek nem szándékos rongálás következményei.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.