Sokan felvásárolnák a Magyarországon is népszerű olcsó bolthálózatot
Az amerikai anyavállalat fizetésképtelensége után a brit Claire’s is csődvédelmet kért, ám a márka népszerűsége azért annyira mégsem kopott meg, hogy ne lenne több érdeklődő is a cég megvételére.

Többen is szívesen vinnék a Claire’s üzleteit
A Sky News információi szerint az egyik érdeklődő a Modella Capital, mely korábban a WH Smith 480 üzletét vásárolta meg és indította újra TG Jones név alatt, míg a másik érdeklődő Doug Putnam, akinek a Subnrise Records nevű cége a HMV-t mentette meg a megszűnéstől.
Azt ugyanakkor a Claire’s adminisztrátora, az Interpath nem árulta el, hogy melyik fél áll az élen a divatkiegészítőket és filléres bizsukat áruló cégért folytatott, tinik körében népszerű üzletért folytatott versenyben. Azt ugyanakkor közölték, hogy
szeretnék mind a 278 brit és 28 ír boltot nyitva tartani, amíg megvizsgálják a lehetőségeket.
A Claire’s már a csőd előtt is igyekezett vevőt találni, de a Hilco Capitallal folytatott tárgyalások összeomlottak.
Nem ez a Claire’s első csődje az elmúlt években
A cég vállalati anyja mindenesetre már 2018-ban is fizetésképtelenné vált, ekkor a céget a hitelezők, az Elliot Management és a Monarch Alternative Capital kezébe került. Amennyiben a Modella Capital ajánlata nyer, úgy a társaság megerősíti helyzetét, mint a legfontosabb új befektető a brit kiskereskedelemben. A vállalat tavasszal vette át a WH Smith 480 üzletét, de más márkákat is birtokolt már előtte is.
Ugyanakkor bárki is veszi meg a brit Claire’st, várhatóan boltok tömegét zárja be, ugyanis csak mindössze mintegy 100 üzlet üzemeltethető nyereségesen. A brit kiskereskedelmi láncokat ugyanis megviselte a társasági járulékok emelése, amit tavaly ősszel lépett meg Rachel Reeves pénzügyminiszter.
A cég amerikai részlegének mintegy 950 üzletét az Ames Watson magántőke-társaság vásárolta meg. Hogy a cég magyarországi üzleteinek mi lesz a sorsa, azt még nem tudni.


