Aggasztó a vízhiány az Egyesült Államok energiaexportjának fővárosában

Azt, hogy a víz nem pusztán a hétköznapok életvitele és a mezőgazdaság szempontjából nélkülözhetetlen, hanem az ipari termelésben is az, a texasi Corpus Christi városának példája mutatja – írja cikkében az Origo a Bloomberg riportja alapján. Ebben a Mexikói-öböl partján fekvő, gyors tempóban újraiparosodó város termelésének és energiaszektorának vízigénye áll a középpontban. A most 320 ezer lakosú város egy 19. századi alapítású, kicsiny kereskedelmi állomásból vált a globális olaj-, földgáz- és vegyipari szektor kritikus csomópontjává, ahová az elmúlt másfél évtizedben újra özönlött a pénz és a betelepülő lakosok. 

A víz hiánya húzhatja be a féket Corpus Christi városában

2010 óta a városba több mint 57 milliárd dollárnyi közvetlen tőkebefektetés érkezett, miközben kikötője a Mexikói-öböl legmélyebbje, egyben a világ első ötven legnagyobb kikötője közé tartozik. Ennek óriási jelentősége van a Permi-medence nyersolajának és földgázának exportjában: a város az ország legnagyobb olajexportáló központja, naponta mintegy 2,4 millió hordó olaj indul onnan útnak, ez az ország teljes nyersolajexportjának nagyjából 60 százaléka. 

Tengerpartja hat olajfinomítónak, egy LNG-terminálnak és számos hatalmas petrolkémiai üzemnek ad otthont.

A vízhiány azonban kikezdheti Corpus Christi gazdasági növekedését és az amerikai energiaexportban játszott szerepét. A hetedik éve tartó, szélsőségesen száraz időjárás miatt már rendeltek el bizonyos vízfelhasználási korlátozásokat, ráadásul ez az időszak egybeesett a gyors ipari növekedéssel, ami szintén az édesvízkészletek csökkenéséhez járult hozzá.

Mostanra az amerikai energiaexport egyik legfontosabb központja eljutott oda, hogy a lakossági és az ipari vízfelhasználási érdekek ütköznek egymással (miközben Texasba előszeretettel telepítik egy új iparág alapköveit, a szintén rendkívül vízigényes, mesterséges intelligenciával hajtott adatközpontokat).

Egyelőre viszont nem látni a megoldást az egyre aggasztóbb vízhiányra, mely a klímatológiai előrejelzések szerint várhatóan súlyosabb lesz a következő években. A város vezetése egy hatalmas tengervíz-sótalanító üzemet húzna fel a helyzet kezelésére, az egymilliárd dollárosra tervezett beruházás 25-30 százalékát helyi forrásból, a fennmaradót piaci hitelekből teremtenék elő. Ezzel már a rövid távú szükségleteken túl a következő néhány évre várt, további 30 százalékkal növekvő vízigényt szolgálnák ki. Ám a projekt sok kritikát kap, részben a költségei, részben amiatt, mert a lakosok egy része úgy véli, a létesítmény elsősorban az ipari szereplőknek állítaná elő az édesvizet.

A helyzet összetett, nehezen feloldható ellentmondásokkal teli, mert míg a lakosság az életminőségének érzékelhető romlásával néz szembe a vízhiány miatt, addig a városban működő ipari cégek óriási adóbevetélelhez juttatják a települést, és munkahelyeket teremtenek.

További részletek az Origo cikkében olvashatók.