Csoda, hogy eddig nem történt tragédia: egekben a cigarettacsempészet – több tízezer utast érintett a légtérzár
A litván hatóságok az idén eddig 546 ballon elfogását jelentették, amelyek mindegyike Fehéroroszországból indult, illegális cigarettaszállítmányt hordozva Litvánia irányába – derült ki a BBC beszámolójából. A balti állam Nemzeti Válságkezelési Központja szerint egyetlen októberi éjszakán 66 ballon jelent meg a radarokon, ami akkor a kétszerese volt az egy nappal korábban azonosított mennyiségnek.

A szokatlan eseménysorozat repülésbiztonságra gyakorolt hatása óriási: Vilnius repülőterét négyszer, Kaunasét pedig egyszer kellett lezárni. Emiatt több mint 170 járat esett ki vagy késett, a kényszerlépések 30 ezer utast érintettek. A Sky News értesülései szerint a hatóságok már azt fontolgatják, hogy a légtérbe belépő ballonokat lelőnék, mivel azok „valós biztonsági kockázatot” jelentenek a polgári légi közlekedésre. A litván kormány a válság nyomán fizikai akadályokat és új megfigyelőrendszert épített ki a belarusz határon, miközben fokozott járőrözést rendelt el. Ezzel azonban mindössze annyit sikerült elérni, hogy a csempészhálózatok átterelődnek Lettország felé, ahol még nincsenek ilyen biztonsági intézkedések – hívta fel a figyelmet az Onet lengyel hírportál.
Bűnözői hálózatok, reptéri káosz, elmaradó adóbevételek
Ami a nagy képet illeti, fontos tudni, hogy a KPMG 2024-es kimutatása alapján az illegális dohánykereskedelem csak az elmúlt évben 19,4 milliárd eurós (7461 milliárd forint) adóbevétel-kiesést okozott Európában – vagyis ez a tetemes összeg szervezett bűnözői hálózatokhoz került ahelyett, hogy az egyes nemzetek tagállami költségvetését gyarapította volna. A jelentés arra is rámutatott, hogy a kontinensen minden tizedik szál cigaretta illegális, de egyes országokban a helyzet ennél sokkal súlyosabb. Így például Franciaországban nyomasztóan magas, 38 százalék az arány, míg Hollandiában egy év alatt duplázódott meg az ellenőrizetlen forrásból származó termékek fogyasztása.
Mindezt figyelembe véve a litván ballonválság nemcsak
- határvédelmi
- vagy adópolitikai
kérdés, hanem nemzetbiztonsági is. A Politico értékelése szerint „a dohánycsempészet új szintre lépett: a bűnszervezetek már a levegőt is kihasználják, hogy kijátsszák a hatóságokat”. Csakhogy az illegális, vagyis ellenőrizetlen forrásból származó szállítmányok megkerülik a minőségi ellenőrzéseket és a közegészségügyi előírásokat, így az elérhető termékek az egészségre – az ismert kockázatokon felül – is fokozott veszélyt jelenthetnek.
Hatóságok elől bujkáló cigarettacsempészek
Szó sincs arról, hogy amit az utóbbi időszakban Litvániában tapasztalni, az elszigetelt jelenség lenne, ezek a különös ballonos esetek egész Európában egy növekvő trend részei. A BBC és a Sky News is arra a következtetésre jutott, hogy a ballonok „olcsóbbak, mint a drónok, és nehezebben követhetők”, így a hatóságok elől bujkáló hálózatok ideális eszközeivé váltak. A Globsec szerint az ilyen „hibrid csempészmódszerek” azt mutatják, hogy a meggondolatlan adószabályozások nem mindig érik el a kívánt célt. Amikor a jogszerű piacon a vásárlók pénztárcáját az ebből eredő árnövekedések sújtják, akkor az illegális szereplők gyorsan megjelennek az olcsóbb (adómentes) és ismeretlen eredetű termékeikkel. Éppen ezért a litván ballonkrízis valós idejű figyelmeztetés az EU számára: ha a tagállamok a vásárlókat terhelő indokolatlan adóemeléseket vezetnek be, a feketepiac volumene Európában megsokszorozódhat, és ez nemhogy adóbevétel-többletet hanem adókiesést fog eredményezni.
Ha a legális utakat lezárják, az illegálisak szárnyalnak
A vilniusi események „nem különös anomáliák, hanem előjelei egy súlyosabb európai biztonsági válságnak” a Globsec szerint. A dokumentum szerint a megoldás nem a legális piac újabb „büntetése”, hanem koordinált, bizonyítékokon alapuló uniós stratégia, amely egyszerre kezeli az illegális kereskedelem, a közegészségügy és a biztonságpolitika kérdéseit.
A Delfi elemzése rámutat, hogy a lakosság egyre inkább érzi a dohányárak és -szabályozások szigorításának következményeit, miközben a fogyasztói igény érdemben nem változott. Ha a legális utak bezárulnak, az illegálisak szárnyalnak – fogalmazta meg a litván portál, amely szerint a ballonválság „nem csupán a levegőben zajlik, hanem a szabályozás földi kudarcának szimbóluma is”.


