Ez az ország a világ új fegyvergyártó-hatalma: sorban állnak a haditechnikájáért – mi a titka?
Dél-Korea fegyverexportja 2024-ben 9,5 milliárd dollárra csökkent, ami 30 százalékos visszaesés a 2023-as 13,5 milliárd dolláros rekordhoz képest. Ezzel az eredménnyel az ország a saját maga által kitűzött 20 milliárd dolláros kormányzati célnak még a felét sem érte el. Ez már a második egymást követő év, amikor csökken a kivitel a 2022-es 17,3 milliárd dolláros csúcs után.

A szakértők azonban egyöntetűen átmeneti korrekciónak tekintik a visszaesést, nem strukturális válságnak. A dél-koreai védelmi ipar ugyanis továbbra is rendkívül erős: a saját hadsereg eszközeinek mintegy 70 százalékát már hazai fejlesztésű és gyártású rendszerek alkotják, miközben Szöul a világ egyik legnagyobb fegyverexportőre maradt.
Dél-Korea a világ új fegyvergyártó-hatalma: mit tud a haditechnikája?
A szektor foglalkoztatási adatai is ezt támasztják alá: 2024-ben már 152 ezren dolgoztak az iparágban – négyszer többen, mint 2016-ban –, közülük 47 ezer magas képzettségű szakember, főként az űr- és elektronikai területeken. A dél-koreai fegyverek legnagyobb erőssége, hogy a nyugati rendszerekéhez hasonló vagy jobb minőséget kínálnak 20–40 százalékkal alacsonyabb áron, gyors szállítással és teljes NATO-kompatibilitással.
Ez tette lehetővé, hogy az elmúlt években Lengyelország, Ausztrália és több közel-keleti ország is milliárdos nagyságrendű szerződéseket kötött Szöullal. A legnépszerűbb exporttermékek:
- K9 Thunder önjáró tarack – a világ egyik legpontosabb és leggyorsabban gyártható 155 milliméteres lövege; Lengyelország közel ezer darabot rendelt, de Ausztrália, Norvégia és India is nagy tételben vásárolt belőle.
- K2 Black Panther harckocsi – aktív védelmi rendszerrel és korszerű elektronikával; Lengyelország több száz darabot rendszeresít.
- FA–50 könnyű harci repülőgép – kedvező árú, mégis modern kiképző és könnyű támadó gép; Lengyelország, Thaiföld és a Fülöp-szigetek is hadrendbe állította.
- KSS–III (Dosan Ahn Changho) tengeralattjáró – litiumion-akkumulátorral, ballisztikus rakéták indítására is képes hagyományos tengeralattjáró.
- Jose Rizal osztályú fregattok – már szolgálatban a Fülöp-szigeteken, és további országok is érdeklődnek.
A visszaesés ellenére a négy legnagyobb dél-koreai védelmi cég – a Hanwha, a Hyundai Rotem, a Korea Aerospace Industries (KAI) és a LIG Nex1 – idén rekordbevételt érhet el, elsősorban a már megkötött hatalmas szerződések teljesítéséből. A szakértők szerint a dél-koreai haditechnika továbbra is vonzó marad azoknak az országoknak, amelyek gyorsan és költséghatékonyan szeretnének korszerű fegyvereket beszerezni.
Törökország felemelkedése a globális hadiipar élvonalába
Törökország védelmi ipara két évtized alatt a világ élvonalába katapultálta magát: 2002-ben még 250 millió dollár értékben exportáltak hadiipari eszközöket, tavaly a kivitel meghaladta a hétmilliárd dollárt. A legismertebb slágertermék a Bayraktar TB2 drón, de az Akinci, az Ada osztályú korvettek és a Gidrán páncélozott katonai járművek is keresettek.


