Roppant erős az OTP Bank részvényeinek technikai képe, de rövid távon a korrekció esélye egyre nagyobb
Az amerikai piacok kitartóak maradtak a múlt héten. A Fed kamatvágásával kapcsolatos várakozások – 85 százalékos eséllyel már decemberben léphetnek – segítették a részvénypiacokat, emellett az Nvidia eredményvárakozásai is jelentősen javították a hangulatot. Idehaza az OTP kurzusa rekordot is döntött.

A technológiai szektor továbbra is domináns, az S&P 500-ban például a nagy tech cégek adják a hozamok 75 százalékát. A volatilitás ugyanakkor emelkedett az Nvidia jelentése óta: a VIX félelemindex 18-ról 27,5-re ugrott, majd gyorsan visszarendeződött, az amerikai indexek realizált volatilitása 15 százalék körül stabilizálódott.
Európában a részvények – alacsonyabb értékeltségük miatt – felülteljesítették az amerikai piacot: a DAX, az ATX és a WIG 20 is közel voltak éves csúcsához, és az elemzői konszenzus szerint 2026-ban akár újabb 11 százalékos emelkedés is lehetséges. Az európai indexekre pozitívan hatott a német adósságfékről szóló döntés, illetve a befektetők átrendeződése a vámok által sújtott amerikai piacokról.
A magyar tőzsde a régióval együtt mozgott, de sajátos mintázatokat is mutatott: a BUX két hét alatt 2 százalékkal nőtt, éves távlatban pedig 40,4 százalékkal erősödött.
A forint árfolyama stabil volt, a volatilitás pedig 10 százalék körül mozgott – ez a nemzetközi átlaghoz képest mérsékelt kockázatot jelent.
A régióban a cseh PX 0,5 százalékos, a lengyel WIG 20 0,4 százalékos pluszt hozott, míg az osztrák ATX 3,2 százalékkal nőtt, a magyar piac tehát stabilan az élmezőnyben maradt.
Mire figyeljünk a következő két hétben?
A piacokon rövid távon kitartó az optimizmus, de érdemes óvatosnak lenni:
- A Fed döntése (kamatvágás vagy kivárás) kulcsfontosságú lesz, főleg az amerikai CPI-adatok hiányában.
- Az európai részvénypiacok továbbra is olcsónak számítanak, de az AI-szektor lufijának kipukkanása 2027-re várható, így továbbra is a defenzív szektorok iránt lehet kereslet.
- A geopolitikai rizikók (EU–Oroszország, Kína–Japán) növelik a volatilitást.
- Magyarországon a BUX és a blue chipek stabilitása, valamint a forint árfolyama kulcsfontosságú marad – lokális hírek, vállalati gyorsjelentések mozgathatják az árakat.
Tehát a következő két hétben mérsékelt optimizmus, növekvő volatilitás és a makrogazdasági döntések iránti kiélezett figyelem borítékolható. A régiós részvények továbbra is kedveltek lehetnek, de a gyors piaci váltásokra érdemes felkészülni, főleg a magyar piacon kell résen lennünk.
OTP Bank
Az OTP Bank részvényeinek technikai összképe nagyon erős emelkedő (long) irányt mutat, és a legfrissebb célárak is feljebb kerültek. A fundamentumok és az erős növekedés is alátámasztják a technikai képet, a nettóprofit-termelő képessége pedig regionális bajnokká teszi az OTP-t, a versenytársakhoz viszonyított értékeltsége további felfelé mutató irányt is jelezhet.
Kockázatot jelent ugyanakkor a magas tőkeáttétel és az eddigi gyors árfolyam-emelkedés, az 50 és 200 napos átlagoktól való eltávolodás, valamint az RSI és az MACD értékei is korrekciót vetíthetnek előre, ami kedvező nemzetközi hangulat esetén a következő év első negyedévéig is várathat magára, ám a befektetőknek a pozíciók felvételekor már érdemes odafigyelniük a risk/reward (rizikó/megtérülés) rátára.
Rövid távon a korrekció esélye egyre nagyobb. Ugyanakkor az emelkedő trendcsatornából kilépett – és kívül is maradt – az árfolyam, ez akár újabb támaszszintet is jelenthet, de a további emelkedéshez például pozitív fundamentális katalizátorokra is szükség lenne.

Richter Gedeon
A Richter részvényárfolyama 9735 forint, közel van az 52 hetes mélyponthoz (9500 forint), miközben messze a 200 napos mozgóátlag (10 132 forint) alatt tartózkodik – a technikai indikátorok többsége (rövid és hosszú távon is) eladást jelez.
A fundamentumok alapján ugyanakkor 44,1 százalékos felértékelődési potenciál és kiemelkedő, 5,1 százalékos osztalékhozam látható. Jelentősen a gyógyszeripari átlag alatti értékeltséget láthatunk alacsony volatilitás és magas osztalékhozam mellett, a kedvező bevételi számok egyértelműen alátámasztják az árfolyamot.
A RSI és az MACD túladott zónákban van, az árfolyam az éves minimum közelében. A Richter esetében 2014-től kétéves ciklusokban járja be az árfolyam a mintegy 3640 forint széles csatornát.
A korábbi csúcsról az elmúlt egy évben látható lejtmenet még akár egy további évig is tarthat, azonban a hónapról hónapra közeledő osztalék lehetősége és a jelentős fundamentális alulértékelés elkötelezetté teszik a gyógyszerrészvény hosszú távú befektetőit.
Valójában sok magyar porfólióban állandó hosszú távú elem a részvény, ezért tömeges és nagyobb eladási hullám a jelenlegi árszinteken nem valószínű, ugyanakkor a tömeges vételi erő is egyértelműen hiányzik.
Amennyiben képes bázist találni ezen a szinten az árfolyam, és a forint is stabilizálódik a mostani szinten – további lényeges erősödés nélkül –, a Richter-részvény is képes lenne akár egy jelentős ralira, addig azonban továbbra is türelmesnek kell lenniük a befektetőknek.

Mol
Jelentős háttéresemények állnak az olajrészvény mozgása mögött, akár a pénteki orosz–magyar csúcsra, akár a holdingszerkezet átalakulására, akár a szerb piacon adódó lehetőségekről szóló hírekre gondolunk.
A kelet-közép-európai szénhidrogén-ellátás biztonsága és a kétvezetékes becsatlakozási lehetőség olajipari szempontból regionálisan kiemeli a Molt, így nemcsak a magyar, de a regionális gazdaságban betöltött szerepe is lényegesen javítja a vállalat megítélését, amire ugranak a befektetők.
Technikai értelemben a risk/reward ráta 3 feletti értéke nem rossz üzenet, bár a 200 napos átlag nem mozog túl meredek trendben, mégis inkább long irányú pozicionáltságot láthatunk a technikai képen. Az RSI és az MACD inkább semleges, azonban a fundamentumok, a fair érték és osztalékhozam stabil támaszt jelentenek. A nemzetközi szektortársak között olcsónak számít a részvény.

Magyar Telekom
A Magyar Telekom részvényárfolyama, úgy tűnik, megtalálta a támaszt, és sikeresen épített bázist az árfolyam. A piaci narratíva egyértelműen az óvatos bizakodás.
Árnyalja a képet, hogy az 50 napos átlag felülről közelíti a 200 napost, de egy esetleges, nagyobb forgalommal párosuló felfelé mozdulás megerősítheti a befektetőket emelkedő irányban, és ebben az esetben az 50 napos átlag ismét távolodni kezd, elkerülve a felülről kereszteződést.
A fundamentumok és az osztalékhozam középtávon stabil támaszt nyújtanak, miközben regionális összehasonlításban alacsonyan értékelt a papír, jól menedzselt a vállalat, és viszonylag alacsony a tőkeáttétel is. Mindez a stabilitás irányába hat.
A magyar távközlési piac vezetőjeként kiemelkedik alacsony értékeltségével, a folyamatos osztaléknövekedéssel és az erős tőkearányos megtérüléssel. A szektortársak között (Deutsche Telekom, Orange, Telenor) is alulértékelt, miközben osztalék- és növekedési profilja stabilabb, mint sok globális riválisáé. A befektetők számára defenzív, de növekedési sztorit kínál a Magyar Telekom – a magyar piac árfolyamkockázatával.



