A szemünk előtt írja újra Donald Trump a közgazdaságtan egyik alaptételét – lehet, hogy bejött az elnök eddigi legnagyobb húzása
Szeszélyes és kiszámíthatatlan elnök hírében áll Donald Trump amerikai elnök, sokak ennek számlájára írják, hogy beiktatása óta eltelt 11 hónap alatt kereskedelmi konfliktusba került a föld szinte valamennyi országával. A vámháború áprilisban csúcsosodott ki, amikor több mint 180 országra vetett ki vámokat, köztük Kínára, amellyel szemben 145 százalékos vámmal csapott oda, vagy az EU-ra, amely 20 százalékos sarcot kapott a nyakába. Végül, ahogy arra számítani lehetett, finomított, és a vámháborúból, ha lassan is, vámbéke lett, egy azonban nem változott. Minden jel arra utal, hogy a vámok valójában hosszú távon meghatározhatják a gazdasági folyamatokat, és egyáltalán nem ad hoc döntések, amelyeket sokan sugalltak az év elején. Sőt, amerikai szempontból sokkal kedvezőbb hatásuk van, mint amire bárki számított korábban. És ez még akkor is igaz, ha a fogyasztói árakban valamelyest meg is jelentek.
Trump vámháborúja: elmaradt a várt inflációs csúcs
Horváth Sebestyén, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a vámháború 2025. április 2-i globális szintre eszkalálását követően a Fed, illetve a hasonló, nagy nemzetközi súllyal bíró elemzőintézetek csak kismértékben emelték az egyesült államokbeli áremelkedésre vonatkozó előrejelzésüket. Az USA-ban idén áprilisban érte el az infláció a 2,3 százalékos mélypontját, azóta kismértékben ismét megindult az áremelkedési ütem növekedése, elsősorban a vámoknak köszönhetően, legutóbb szeptemberben 3 százalék volt.
Ez az árfelhajtó hatás azonban jelentősen elmarad a prognosztizálttól. Bár számos vállalat politikai zsarolás érdekében feltünteti a vámok árfelhajtó hatását, a jelenség nem általános
– emeli ki az elemező. Az áprilisi vámháború idején Jerome Powell Fed-elnök is figyelmeztetett: a vámtételek hatása „jóval nagyobb lehet, mint eddig várták”. A JPMorgan 3,5 százalékos, az OECD pedig 3,9 százalékos inflációs ütemet sem zárt ki pár hónappal ezelőtt.
Alapelv szerint az importáló amerikai cég fizeti a vámot, tehát az exportáló cég nem közvetlenül, ami azt is jelenti, az importáló vállalat könnyedén átháríthatja a fogyasztói árakba.
Vannak viszont esetek, amikor szektor, termék, piaci versenyhelyzet függvényében az exportáló egyszerűen úgy dönt, hogy „elengedi” a pluszköltséget. Például csökkenti a haszonkulcsot, hogy versenyképes maradjon az USA-ban. Nagyon úgy fest, hogy ezt láthatjuk rengeteg cég esetében.
Ez történik pontosan a német autóiparral is, amely az egyik legnagyobb vesztese a kereskedelmi konfliktusnak. A Német Autóipari Szövetség már a nyáron úgy számolt, hogy a német autógyártókra, akik versenyhátrányba kerülnek az amerikai piacon, több milliárd eurós terhet ró a 15 százalékos vám:
- a Volkswagen egyedül az idei első fél évben 1,3 milliárd eurós veszteséget könyvelt el a magas vámok következtében, a profitmarzsát is 4 százalék és 5 százalék közé kényszerült csökkenteni,
- de a Mercedes sem úszta meg, az eredeti 6-8 százalék helyett 4-6 százalékra mérsékelte a profitmargin célját.
Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy nem minden termékre és országra igaz ez a megállapítás. „Úgy tűnik, a költségek nagy részét az amerikai cégek viselik” – állapította meg Alberto Cavallo, a Harvard Egyetem professzora egy interjúban a Reuters szerint. „Fokozatos átgyűrűzést tapasztaltunk a fogyasztói árakba, és egyértelműen felfelé irányuló nyomás tapasztalható.” Kutatók 359 148 termék árát követték nyomon, a szőnyegektől a kávéig, az Egyesült Államok nagyobb online és hagyományos kiskereskedőinél.
Ebből az derült ki, hogy az importált áruk 4 százalékkal drágultak, mióta Trump március elején vámokat kezdett kivetni, míg az amerikai termékek ára 2 százalékkal emelkedett. A legnagyobb növekedést az olyan áruk importjában tapasztalták, amelyeket az Egyesült Államok nem tud belföldön előállítani, például a kávé, vagy amelyek olyan súlyosan büntetett országokból, mint Törökország, származnak.
Trump mindezek ellenére határozottan állítja, hogy a többi ország fogja a vámokat megfizetni, és az exportőrök viselik a költségeket, hogy megtarthassák a helyüket a világ legnagyobb fogyasztói piacán.
Az viszont jól látszik, hogy az állam bevételei szépen híznak. Horváth Sebestyén szerint míg korábban évi 50–70 milliárd dollár között alakultak a vámbevételek, Scott Bessent pénzügyminiszter becslése szerint ez a vámpolitika következtében 300–600 milliárd dollárra emelkedhet. Bár az is igaz, hogy ez még mindig eltörpül a több mint 4500 dolláros adóbevételi szint mellett.
Nem lesz könnyű hazacsábítania a vállalatokat Trumpnak
Donald Trumpnak három fő célkitűzése volt a meghirdetett vámháborúval.
- Csökkenteni akarta az USA közel 1000 milliárd dolláros kereskedelmi deficitjét. Ez azt jelenti, hogy minden évben ennyi dollár áramlik ki az USA-ból, ami ugyan a dollár globális szerepe miatt nem akkora probléma.
- Emellett legalább a stratégiai jelentőségű ágazatokban belföldre akarta visszacsábítani a termelőket. Ilyen szektor például a csipipar, gépipar, hadiipar, elektronikai és informatikai ágazat. Trump a vámokkal megdrágítja a belföldi fogyasztók számára a külföldön gyártott termékeket, ezzel relatív javítva a hazai termékek versenyképességét.
- Harmadik indok, bár ezt inkább a vámok politikai eladhatósága miatt kommunikálta: ipari munkahelyek teremtése és az adóbevételek kiváltása.
Az USA-ban legutóbb az 1940–1950-es években volt ennyire alacsony a feldolgozóiparban foglalkoztatott munkavállalók száma, annak ellenére, hogy azóta közel 100 millió fővel nőtt az ország lakossága. Ennek is köszönhet, hogy Trump körülvette magát olyan emberekkel, akik az 1950-es évek óta leszakadt, elnéptelenedett rozsdaövezetekből származnak. Ilyen például J. D. Vance alelnök vagy Robert Lighthizer korábbi kereskedelmi főtanácsadó. Trump azt ígéri, hogy a vámok hatására tömegesen fognak belföldre vándorolni a jó fizetéseket kínáló vállalatok.
Bár a stratégiai ágazatok gyártókapacitásainak a hazacsábításában részsikereket el tud érni Trump, Horváth Sebestyén szerint a teljes külföldre vándorolt üzemállomány visszacsábítása több okból valószínűtlen.
Egyrészt az 1970-es évek óta tartó globalizációnak és kiszervezésnek az Egyesült Államok volt a fő haszonélvezője. Így hozzá tudott jutni az olcsó munkaerőhöz, alacsony energiaárakhoz, laza környezetvédelmi szabályozásokkal és adókörnyezettel rendelkező országokhoz.
Példaként említette, hogy míg Vietnámban (az USA fő ruha- és cipőtermék-beszállító országában) az átlagos órabér 1 dollár körül alakul, addig az Egyesült Államok államainak többségében a minimális órabér legalább 7,25 dollár. A gyártókapacitások hazacsábítása tekintetében az is problémát jelent, hogy nem lehet tudni, hogy egy esetleg három év múlva esedékes politikai fordulatot követően a demokraták fenntartanák-e a magas vámokat. A cégvezetők most erre akarnak garanciákat kiszorítani a Demokrata Párt politikusaiból, ugyanis a több tízmilliárd dolláros belföldi befektetéseik kárba vesznek, ha a következő választáson eltörölnék ezek kiváltó okát.
Már a demokraták is vámháborúztak
Meglepő módon az Egyesült Államokban kétpárti konszenzus van a vámok alkalmazása tekintetében, annak ellenére, hogy a jelenlegi ellenzéki politikusok sorra kritizálják Donald Trumpot. Sőt, Joe Biden elnöksége alatt nemcsak meghosszabbították, hanem még ki is bővítették a Kínára kivetett szankciókat. Az ipari termelőkapacitások visszacsábítása jogos célkitűzés, azonban nem fog teljes mértékben megvalósulni, így nem fog alapjaiban átalakulni az amerikai gazdaság. Az Egyesült Államok gazdaságában az elmúlt öt-hat évtizedben a rendkívül magas hozzáadott értékű szolgáltatószektor tört jócskán előre.
2018 óta, mióta Donald Trump elindította a kereskedelmi háborút, a világgazdaság elindult a blokkosodás irányába. Az elmúlt években új front nyílt ebben a kereskedelmi rivalizációban, az Európai Unió és Kína között. Ebben a deglobalizálódó kereskedelmi rendszerben felértékelődnek azok az országok, amelyek blokkokon átívelő diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeznek. Ilyen ország hazánk mellett például Svájc, Brazília vagy a közel-keleti országok – hívta fel rá a figyelmet az Oeconomus Gazdaságkutató elemzője.
