Ilyen se volt még: pénzt ad az EU az uniós állampolgároknak, hogy elektromos autókat vegyenek belőle – a svédek már meg is kapják, felkészülnek a magyarok?
Svédország lett az első uniós tagállam, mely hivatalosan is megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását a Klímaszociális Tervére, ezzel megnyitva az utat egy új típusú, kifejezetten társadalmi szempontokat érvényesítő klímatámogatási rendszer előtt. A döntés értelmében több mint 500 millió eurónyi, azaz nagyjából 210 milliárd forintnyi forrás válik elérhetővé, melynek középpontjában az elektromos autók megfizethetőbbé tétele áll, elsősorban az alacsony és közepes jövedelmű háztartások számára.

Az új támogatási konstrukció az Európai Unió frissen létrehozott Klímaszociális Alapjára épül, melynek célja, hogy a zöld átállás költségei ne aránytalanul a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat terheljék. Az alap elsősorban az alacsony jövedelmű háztartásokat és a mikrovállalkozásokat célozza, és finanszírozása nagyrészt a 2027-től induló, közlekedésre és épületekre kiterjesztett kibocsátás-kereskedelmi rendszerből, az ETS2-ből származik majd.
A források minden tagállam számára hozzáférhetők lesznek.
Több ország – köztük Németország – már jelezte, hogy saját elektromosautó-támogatási programjait részben erre az uniós pénzügyi eszközre alapozná – számolt be róla az E-Cars.
A svéd modell egyik legfontosabb újítása, hogy szakít a korábbi, egyszeri vásárlási támogatások gyakorlatával. A 2026 és 2032 közötti időszakban összesen 532,8 millió eurót, vagyis hozzávetőleg 208 milliárd forintot különítenek el arra, hogy a tisztán akkumulátoros elektromos járművek szélesebb rétegek számára is elérhetővé váljanak. Ennek keretében havi támogatást vezetnek be:
- legfeljebb 1300 svéd korona, azaz körülbelül 120 euró, ami nagyjából 47 ezer forintnak felel meg havonta,
- és legfeljebb három éven keresztül igényelhető új vagy használt elektromos autó vásárlására vagy lízingelésére.
A leginkább rászoruló háztartások ezen felül egy egyszeri, 18 ezer svéd koronás, megközelítőleg 1650 eurós, vagyis körülbelül 640 ezer forintos kiegészítő támogatást is kaphatnak.
A program mintegy 115 500 háztartást érinthet, ugyanakkor szigorú jogosultsági feltételek mellett. A támogatás kizárólag alacsony és közepes jövedelmű háztartások számára érhető el, melyek 177 vidéki önkormányzatban, illetve 433 olyan térségben élnek, ahol a tömegközlekedés korlátozottan vagy egyáltalán nem érhető el. Fontos kitétel az is, hogy a pályázók a támogatás igénylésekor nem rendelkezhetnek, és nem is lízingelhetnek már akkumulátoros elektromos járművet.
Az Európai Bizottság értékelése szerint a svéd Klímaszociális Terv jól példázza, hogyan lehet a klímapolitikai célokat társadalmi szempontokkal összehangolni.
Roxana Minzatu, az Európai Bizottság szociális jogokért és készségekért felelős ügyvezető alelnöke szerint a zöld átállás csak akkor lehet sikeres, ha középpontjában a társadalmi igazságosság áll. Mint fogalmazott, a Klímaszociális Alapon keresztül konkrét segítséget kapnak azok az emberek és nagyon kis vállalkozások, melyek nehézségekkel küzdenek a tiszta energia és a környezetbarát közlekedés felé történő átállás során.
A svéd példa azt mutatja, hogy az uniós források felhasználásának módja tagállami döntés kérdése, így elvileg Magyarország előtt is nyitva áll a lehetőség egy hasonló támogatási rendszer kialakítására. Különösen annak fényében, hogy Magyarországon az elmúlt években jelentős elektromosautó- és akkumulátoripari beruházások valósultak meg, melyek hosszabb távon a hazai piac és a beszállítói háttér erősödését is megalapozhatják.


