Megszületett a GPS utódja? Kína olyan rendszert épít, amit szinte lehetetlen megtéveszteni – de a világ ezért komoly árat fizethet
Komoly kihívót kaphat a a globális helymeghatározási piac: kínai kutatók egy olyan műholdas rendszert fejlesztettek, mely a GPS-szel szemben nem rádiójelekkel, hanem fényalapú technológiával működik, és kifejezetten jól védhető, nehezen zavarható alternatívát kínál. Kína részéről viszont ez nem egyszerű technológiai újítás: a jelenlegi fejlesztés olyan alapokon nyugszik, mely idővel hosszabb távon a jelenlegi, rádióalapú navigációs rendszerek leváltását eredményezheti.
A kínai Tsinghua Egyetem vezetésével létrejött, jelenleg 11 műholdból álló hálózat úgynevezett optikai navigációt használ. A rendszer lényege, hogy a műholdak kódolt fényjeleket sugároznak a Föld felé, melyek alapján a vevők meghatározzák saját helyzetüket. A fejlesztők ezt a megoldást az ókori világítótornyokhoz hasonlítják, azzal a különbséggel, hogy ezek az iránytűk az űrben működnek.
Miért jobb a „kínai GPS”?
A technológia egyik legnagyobb előnye, hogy a jelenlegi rendszerekkel – így a GPS-szel vagy a kínai BeiDou-val – szemben jóval nehezebben zavarható. A modern hadviselésben a GPS-zavarás már bevett eszköz – erre tavaly is volt egy egész Európát érintő példa –, mely képes megbénítani drónokat vagy precíziós rendszereket.
A fényalapú jelek szűk nyalábban, egyenes vonalban terjednek, így lényegesen ellenállóbbak az ilyen beavatkozásokkal szemben.
A technológiát nem egyszerű alternatívának fejlesztik: Kína nem titkolt célja, hogy hosszabb távon kiváltsa a jelenlegi, rádióalapú navigációs rendszereket, köztük a GPS is, melyeket sérülékenységük és korlátaik miatt egyre inkább elavultnak tekintenek.
Mibe fog ez kerülni a világnak?
A fejlesztés viszont nem csak nemcsak technológiai, hanem gazdasági és hatalmi kérdés is. Bár a most bemutatott rendszer költségeiről nem közöltek adatokat, a hasonló programok alapján a nagyságrend jól érzékelhető:
- az európai Galileo több milliárd eurós beruházás volt,
- míg a kínai BeiDou esetében több tízmilliárd jüanos fejlesztési költségről beszéltek korábban.
Egy ilyen infrastruktúra kiépítése tehát csak a legnagyobb gazdaságok számára reális. Más országok számára így valószínűleg nem a saját rendszer kiépítése, hanem a csatlakozás jelenthet opciót. Ez azonban nemcsak technológiai, hanem politikai döntés is lenne. A GPS példája mutatja, hogy bár a szolgáltatás széles körben elérhető, az ellenőrzés az Egyesült Államok kezében van.
Egy kínai optikai rendszer esetében is hasonló modell rajzolódhat ki, azzal a különbséggel, hogy a hozzáférés feltételei és ára egyelőre nem ismertek,
így az sem, milyen költséggel és milyen feltételek mellett vehetnék igénybe más országok.
A technológia ráadásul új kihívásokat is hoz. A fényalapú kommunikáció érzékenyebb a légköri viszonyokra, így a megbízható működéshez sűrűbb földi infrastruktúra és speciális vevőberendezések szükségesek. Ez tovább növelheti a rendszer bevezetésének költségeit, különösen azokban az országokban, melyek nem rendelkeznek fejlett űripari háttérrel.
A mostani fejlesztés így túlmutat egy új technológia bemutatásán. Amennyiben a rendszer működőképesnek bizonyul globális léptékben is, Kína nemcsak egy alternatív navigációs megoldást kínálhat, hanem olyan infrastruktúrát építhet ki, melynek használata gazdasági és politikai feltételekhez kötött lehet. Ez alapjaiban rajzolhatja át a jelenlegi, elsősorban GPS-re épülő világrendet a helymeghatározás területén.
