Kitört a pánik a Közel-Keleten: már százával rendelik a luxusbunkereket a milliárdosok
A NAÜ még nem ismeri az új iráni iszfaháni dúsítóüzem állapotát, amely egy föld alatti nukleáris komplexumban található – közölte szerdán Rafael Grossi, az ügynökség vezetője. „A föld alatt van, de még nem látogattuk meg” – mondta Grossi, aki egy konferencián és a Trump-kormányzat tisztviselőivel folytatott tárgyalásokon vesz részt Washingtonban.

Az iszfaháni telephely lenne Irán negyedik ismert urándúsító üzeme
A Reuters cikke szerint Irán még tavaly júniusban tájékoztatta az ENSZ nukleáris felügyeleti szervét az új létesítményről, és a NAÜ ellenőrei már abban a hónapban Iszfahánban voltak, hogy megnézzék, de a látogatást végül biztonsági okokra hivatkozva törölték, ugyanis pont abban az időpontban ért csapás egy másik nukleáris komplexumot az Izraellel vívott 12 napos háború kezdetén. Grossi elmondta, hogy mivel az ellenőröknek le kellett mondaniuk a látogatásukat, az ügynökség azóta sem tudja biztosan, hogy mindössze egy üres csarnokról van-e szó, vagy az iráni rezsim telepített-e már centrifugákat az urándúsításhoz. „Sok kérdés van, amelyeket csak akkor fogunk tisztázni, ha vissza tudunk menni” – mondta.
A NAÜ becslései szerint Irán jelenleg körülbelül 440 kg 60 százalékos dúsítású uránnal rendelkezik, ami 90 százalékra dúsítva körülbelül 10 nukleáris fegyver gyártására lenne elegendő. Habár a tisztviselők a múltban hangsúlyozták, hogy nehéz lenne pontos számokat közölni.
Úgy viszik mint a cukrot a méregdrága óvóhelyeket
Mindeközben egy texasi, bombabiztos óvóhelyeket gyártó cég megállás nélkül dolgozik, hogy teljesítse a tömegével érkező megrendeléseket. A tulajdonos szerint csak az elmúlt héten majdnem 500 rendelés érkezett a high-tech vasbetonból és acélból készült luxusbunkereire, amelyek praktikus módon moziteremként és borospinceként is funkcionálnak. Jelenleg az érdeklődések körülbelül 90 százaléka a Közel-Keletről érkezik,
a vállalat a legtöbb megrendelést pedig a Dubajban és Katarban élőktől kapja.
A luxusmenedékek ára 60 ezer dollártól (20 millió forint) indul, de felszereléstől függően akár a 475 ezer dollárt (162 millió forint) is elérhetnek – írja cikkében az Origo.





