Donald Trump 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetési kérelmet nyújtott be a 2027-es pénzügyi évre
Tavaly Trump 892,6 milliárd dolláros nemzetvédelmi költségvetést kért a kongresszustól, majd egy kiegészítő költségvetési kérelem révén további 150 milliárd dollárt tett hozzá, így 2026-ban a teljes katonai költség a történelem során először haladta meg az 1000 milliárd dollárt. Az amerikai elnök a 2027-es pénzügyi évre azonban még ezt is kevésnek találta: a jövő évi büdzsétervezetben szereplő védelmi kiadások 50 százalékkal haladják majd meg a 2026-os pénzügyi évre jóváhagyott összeget. A 2027. szeptember 30-án véget érő pénzügyi évre vonatkozó költségvetési kérelem keretét pénteken hozták nyilvánosságra, ugyanakkor egy Pentagon-tisztviselő szerint a védelmi költségvetéssel kapcsolatos további részleteket április 21-én teszik közzé – számolt be róla a Reuters.

A Trump-kormányzat azt tervezi, hogy a forrásokat elsősorban fegyvergyártásra fordítja
Mindezt abban a reményben, hogy Amerika ezekkel állítja majd meg a kínai agressziót az indo-csendes-óceáni térségben, valamint hogy újratölti az iráni és ukrajnai konfliktusok által megcsappant fegyverkészleteket. Az amerikai elnök már hivatala első hetében kinyilatkoztatta, hogy „a ballisztikus, hiperszonikus és cirkálórakéták, valamint más fejlett légi támadások veszélye továbbra is a legkatasztrofálisabb fenyegetés az Egyesült Államok számára”, egyúttal kérte a kongresszust, hogy finanszírozza a korszerű Golden Dome (Aranykupola) rakétavédelmi pajzsot az ország védelmére, amelyet teljes egészében az USA-ban gyártanának. Ennek a tervnek végrehajtása nagyjából 175 milliárd dollárnyi szeletet hasítana ki a védelmi költségvetésből – írta az Euronews.
Az Aranykupola a meglévő amerikai védelmi technológiák egy részére épülhet. Egy amerikai kongresszusi jelentés szerint a rendszer különböző érzékelő-, elfogó- és irányítási elemeket kapcsolna össze, beleértve a nagy hatótávolságú, űralapú és korai riasztóradarokat. A terv része lehet a THAAD és a Patriot rendszer is, amelyek már jelenleg is képesek robotrepülőgépek, hiperszonikus fegyverek és nagyobb drónok elfogására – írta cikkében az Origo.
A költségvetési javaslatban Donald Trump a katonai kiadások történelmi mértékű növelését vázolta fel, miközben a nem védelmi programok jelentős csökkentését szorgalmazta
A védelmi kiadások növekedésének ellensúlyozására a javaslat a nem védelmi jellegű kiadások 10 százalékos csökkentését szorgalmazza. Ez magában foglalja a kulcsfontosságú szövetségi minisztériumok forrásainak jelentős csökkentéseit, a környezetvédelemtől az egészségügyön át a mezőgazdaságig. Még az olyan ügynökségek is, mint a NASA, jelentős költségvetési csökkenést tapasztalhatnak a közelmúltbeli nagy horderejű missziók ellenére. Érdekes adalék, hogy a Trump által javasolt 2027-es szövetségi költségvetés a gyorsan növekvő, 39 ezer milliárd dollárt meghaladó államadósság hátterében született. Ugyanakkor ez még csak egy tervezet: a költségvetési igényt a kongresszus a következő hetekben vitatja majd meg.


