Amint azt már az elmúlt évek tőzsdei viharaikor a befektetők megszokhatták, a legnagyobb tőzsdei emelkedések a jelentősebb zuhanások korrekcióiként fordulnak elő szerte a világon. Ma már tudjuk, hogy a piac éppen a tegnapi napon jutott el odáig, hogy a hónapok óta tartó csorgást követő egyre gyorsabb áresés után fellángoljon: a néhány napja még igen pesszimista piacokon úrrá lett a hurráoptimizmus.
A Bush győzelmét sugalló floridai események nyomán már hétfőn magukra találtak a tengerentúli piacok, a határidős indexek újabb erősödést vetítettek előre a tegnapi napra is. Ez pedig megadta az alaphangot az európai börzék erősödéséhez is.
Az általános érdektelenség, valamint a kifogyhatatlan Matáv-eladások mellett folyamatosan ereszkedő magyar piacot a múlt héten a török válság pszichológiai hatása késztette egyre gyorsabb zuhanásra, tegnap viszont látványosan megváltozott a hangulat a régió feltörekvő piacain, így Budapesten is. Hosszú idő óta először ismét vevőként léptek fel a nagybefektetők a Matáv piacán, s az 1000 forintos határ áttörése után szinte limit nélküli vételekbe fogtak a befektetők. A Matáv az ősi "mélyről lehet a legnagyobbat emelkedni" szabály alapján a nap végére tőzsdei pályafutásának legnagyobb mértékű ugrását érte el: közel 13 százalékot erősödött. A jó hangulat átragadt a többi blue-chipre is, a másodvonalbeli részvények ugyanakkor az ilyenkor szokásos módon többnyire az index megugrásánál kisebb mértékben javítottak. A Mikulás tehát egy nappal korábban érkezett, a BUX hatszázalékos erősödése a legnagyobb ugrás tavaly március óta.
Érdemes megemlíteni a határidős piac jókora baklövését is. Hétfőn -- fejlett piacokon elképzelhetetlen módon -- 340 ponttal esett az azonnali index értéke alá az alig másfél hét múlva kifutó decemberi BUX, ennek pedig az lett a következménye, hogy tegnap pánikszerű short-zárásokra is sor került, végül az orosz válságot követő időszak óta nem látott mértékben, 661 ponttal ugrott meg a közeli BUX-lejárat értéke.
A moszkvai tőzsde közel 10 százalékos emelkedést ért el, miután Isztambulban -- a válság lezárulásába vetett hit és a török gazdaság iránti bizalom hirtelen emelkedése nyomán -- valóságos árrobbanás következett be: közel 20 százalékot repült az index. (Ilyen nálunk soha nem forduhat elő, az igen szigorú árelmozdulási korlátok miatt.)
Amerikában igen pozitívan értékelte a piac azt a hírt, mely szerint a mobilpenetráció a vártnál gyorsabban nőhet a világon. A már jelentős emelkedéssel nyitó piac azonban Alan Greenspan Fed-elnök beszédét követően kezdett el igazán szárnyalni. A befektetők azt olvasták ki Greenspan szavaiból, hogy a Fed már-már attól tart: a gazdaság lassulása recesszióba csaphat át, s emiatt jövőre az utóbbi két év hat kamatemelése után kamatvágásra is sor kerülhet. A Nasdaq nyolcszázalékos ugrással történetének negyedik legjobb teljesítményét mutatta kora délután, a Dow Jones pedig a hétfői közel 200 pontos emelkedést fejelte meg újabb 300 ponttal.
Az amerikai szakértők már régóta hangoztatták, hogy a befektetési alapokba az elmúlt hetekben is folyamatosan áramlott a pénz, és a lakosság a csökkenő árak mellett sem pénzkivonást hajtott végre az alapokból, hanem újabb összegeket fektetett be. Az alapkezelők azonban a friss pénzekből nem vásároltak részvényt, így egyre több pénz pihent a partvonalon, bevetésre várva. Amerikai brókerek szerint tegnap a legnagyobb alapok a jó hírek hatására elérkezettnek látták az időt a vásárlásra, s ez okozta a hirtelen és jelentős fellendülést.
Az, hogy az emelkedés üteme szinte minden tőzsdén meghaladta a korábbi legjelentősebb esés mértékét, a szakértők szerint nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a piacok rövid távon túljutottak a mélyponton. A következő napokban volatilis, majd az ünnepek felé közeledve egyre nyugodtabb kereskedésre számítanak, azzal kapcsolatban viszont egyre kevesebben mernek jóslásokba bocsátkozni, hogy lesz-e a jövő év elején jelentősebb fellendülés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.