BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordkereslet és -kínálat acélból

A világ és benne Magyarország acélpiaca markánsan bővült az idén. Részleteiben azonban már most is árnyaltabb a kép -- főleg a túlkészletezés és az árak hullámzása okoz gondot --, jövőre pedig már gyengülhet az acélláz.

A világ idei acélkereslete (végtermékből) elérheti a 738,5 millió tonnás rekordot, ami 8 százalékos növekedés a tavalyi szinthez képest, és 6,5 százalékkal meghaladja az 1997. évi csúcsot is. Új rekordmagasságba nőhet a globális nyersacéltermelés is: 846 millió tonnára -- derül ki az ipari országokat tömörítő OECD-szervezet piacelemzéséből. Az OECD összacéligénye is mintegy 7,2, nyersacéltermelése (491 millió tonna) pedig 6,4 százalékkal erősödhet. Az OECD acélexportja 8,8, importja pedig 12,5 százalékkal nőhet. Ez utóbbi a szervezet történetében várhatóan először haladja meg a százmillió tonnát.
Az acélpiac általános bővülése ellenére nem egységesen rózsás a kép. Így még mindig vannak olyan területek, ahol a kapacitáskihasználtság 70 százalék alatt marad. Egyes acéltermékek ára csökkent, és összességében erősödtek a kereskedelmi korlátozások. Ráadásul jövőre már az acélláz globális gyengülésével lehet számolni. A lendületvesztés főleg Észak-Amerikában és az Európai Unióban érződhet, de a japán acélipar kilátásai (főleg az exportot illetően) sem egyértelműen pozítivak.
Az USA-ban már az idei harmadik negyedévben is erősen gyengülni kezdett az acélpiac, amiben az olcsó import erősödése és a készletek első félévi felduzzadása egyaránt szerepet játszott. Szeptemberben például az egy évvel korábbinál 14,3 százalékkal több acél félkész, illetve készterméket szállítottak az USA-ba. Leginkább a kínai, tajvani, indiai és ukrán származású import nőtt.
Így az utóbbi hónapokban már kevesebb új megrendelést kaptak a helyi gyártók, és az átlagos kapacitáskihasználásuk 79 százalék alá csökkent az első félévi 90 százalékot meghaladó szintről. Egyes acélüzemek ezért már időnkénti pihenőre vagy tartós bezárásra kényszerültek. Az árak gyors eróziója miatt pedig több cég is a veszteséges zónába csúszott a második fél évben. Az erős készlet- és importnyomás a jövő év jelentős részében is folytatódhat az USA piacán.
A szomszédos Kanadában ugyancsak 3,5 százalékos csökkenésre válthat a kereslet idei (az első nyolc hónapban közel 18 százalékos) lendülete.
Az Európai Unió acélfelhasználása és -termelése egyaránt mintegy 4 százalékkal nőhet az idén, ez utóbbi várhatóan új, 162 millió tonnás rekordra. Ám jövőre már kifulladás várható. Igaz, a piac volumene így is a mostani szint közelében maradhat.
Az EU importja markánsan, 37 százalékkal bővült az első fél évben, amiben az igen erős kereslet mellett a vonzó helyi árak is fontos szerepet játszottak. Jövőre a bevitel várhatóan stabilizálódik, sőt kissé már csökkenhet is. Más a helyzet az EU exportjával, amely az első félévi 15 százalékos növekedés után 2001-ben is tovább fejlődhet.
Régiónkban erőteljes kínálatbővülést jeleztek Csehországból, ahol az első három negyedévben 13,2 százalékkal nőtt a nyersacéltermelés a múlt év hasonló időszakához képest. Így a teljes idei termelés elérheti 6,2 millió tonnát, ami 11 százalékos bővülés lenne. A cseh import 1,3 millió (plusz 23 százalék), az export pedig 1,9 millió (plusz 5,5 százalék) tonna volt az első fél évben. Szlovákia három negyedévi termelése (2,6 millió tonna) is 8,0 százalékkal, importja és exportja pedig 12,9, illetve 24,6 százalékkal emelkedett. Az erős kivitel alapján feltételezhető viszont, hogy az egész évi szlovák felhasználás csökken.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.