Az teljes energiatermelésében 14-ről 22 százalékra kívánják növelni a megújuló (alternatív) energiaforrásokból gerjesztett villamos energia részarányát. A tagországok jelenlegi helyzetétől függően eltérő, nem kötelező érvényű célkitűzésekről e héten állapodtak meg az illetékes miniszterek -- jelentette a Reuters. A már most is sok vízenergiát hasznosító Ausztriában például 70-ről 78 százalékra, míg az ellenpólust képviselő (nem egészen kétszázalékos) Nagy-Britanniában csak 10 százalékra emelkedne az "alternatívok" részaránya.
A jelentős központi és helyi támogatásokat igénylő fejlesztési tervek minadazonáltal még több hónapos vitáknak néznek elébe az Európai Parlamentben (EP), illetve a tagországokban. A kérdést bonyolítja, hogy az EU versenyügyi főbiztosa állítólag öt éven belül harmonizálni szeretné a nemzeti támogatási rendszereket, míg az EP és a kormányok szerint legalább tíz évre be kellene fagyasztani a fennálló helyzetet.
A "reneszánszukat" élő alternatív energiaforrások közé tartozik a szél, amelynek jövője különösen ígéretes lehet viszonylagos olcsósága miatt. A világ teljes éves villamos erőművi kapacitását jelenleg 3400 gigawattra becsülik, ebből azonban egyelőre mindössze 14 gigawattot képviselnek a szélmeghajtásúak. Ez az arány azonban lényegesen módosulhat a különböző ösztönző programok és fejlesztések nyomán.
A politikai akarat most egyértelműen kedvező -- írja a Financial Times --, amire az e téren már most is vezető Németország a legjobb példa. Itt ez év végéig 6000 megawattra (9000 turbinára) duzzad a szélenergia-kapacitás. Ez mintegy a fele az európai összkapacitásnak. A következő években is 20 százalék körüli növekedési ütem várható, így 2003-ban már egyötödét adhatja Németország a világ teljes szélenergia-termelésének.