December 7-ei ülésén a Fűzfői Papír Rt. igazgatósága arról határozott: a társaság elismeri adósságát, és fellebbezési jogáról lemondva kéri a bíróságtól a felszámolás gyorsított eljárással történő megindítását. Egyúttal lemondott tisztségéről az igazgatóság egy tagja, a felügyelőbizottság pedig néhány nappal korábban testületileg távozott. Korábban hírt adtunk arról, hogy az APEH Veszprém Megyei Igazgatósága 46,4 millió forintos követelése alapján a Fűzfői Papír Rt. tulajdonában álló vagyontárgyakat foglalt. A Fűzfő akkori tájékoztatása szerint az APEH 100 millió forint értékben foglalt le termelőeszközöket és autókat. A Veszprémi Városi Bíróság az OTP Bank Rt. megbízásából bocsátott ki végrehajtási záradékot.
A Fűzfő finanszírozó bankjai október végén banki biztost állítottak a cég élére, indoklásuk szerint feladata a pénzügyi stabilitás, a folyamatos működés és a piaci pozíciók helyreállítása volt. Ez feltehetőleg kudarcba fulladt, mert a pénzintézetek november 13-án felmondták a Fűzfő hitelszerződését.
A Fűzfői Papír Rt. vesztesége szeptember végén már mintegy 400 millió forintot tett ki, a saját tőke 185,1 millióra csökkent, ez pedig kevesebb, mint a 269,6 millió forintos jegyzett tőke.
A teljesen illikvid Fűzfő-részvények kereskedése ezúttal sem élénkült meg.