BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tíz vevőjelölt a Mébitnél

Eddig mintegy 10 nagy társaságtól kapott visszajelzést a cég értékesítésével kapcsolatos tájékoztató anyagára az ABN Amro Magyar Élet- és Nyugdíjbiztosító (Mébit). A győztest a tervek szerint márciusig választják ki.

Értesüléseink szerint eddig mintegy 10 befektető jelezte érdeklődését az ABN Amro Mébit megvásárlása iránt. A második kör iránt is érdeklődő s ezért titkossági záradékot vállaló cégek között van az Aegon-, az AIG-, az Allianz-, az Axa- és az ING-csoport (illetve hazai leányvállalataik), továbbá néhány nagy amerikai biztosítási és pénzügyi cég. Az ABN Amro Mébit privatizációs tanácsadója a PricewaterhouseCoopers.
A biztosító második információs anyaga alapján február 15-ig várják a konkrét árajánlatokat. Ezután a két-három legjobb pályázóval kezdik meg a tárgyalásokat. A remények szerint március 20-ig dől el, hogy ki lehet a nyertes.
Piaci szakértők egy része továbbra sem zárja ki, hogy a társaság 17--25 milliárd forint közötti áron keljen el, mások azonban ezt kétségbe vonják. A magasabb ár mellett érvelők szerint a biztosító úgynevezett "beágyazott értékét" kell figyelembe venni, amely a portfólió mellett például az értékesítési hálózatot, az informatikát és a menedzsmentet is magába foglalja. Márpedig a "beágyazott értéket" a -- számítások szerint -- 6,5-7,7 milliárd forintos portfólió akár ötszöröseként szokták számolni.
Ismét mások szerint nem a meglévő portfólió egésze, hanem a tavalyi új, folyamatos díjú szerződések állománydíja alapján kell kiszámítani a cég értékét. A Mébit tavaly szeptemberig 31,6 ezer szerződést gyűjtött, díjbevétele 5,94 milliárd, állománydíja 4,63 milliárd forint volt. A csak életbiztosításokkal foglalkozó társaság részesedése az élet piacán 4,64 százalékos.
Mint emlékezetes, az ABN Amro Mébit magánosítására azért kerül sor, mert a holland tulajdonos a biztosítót nem akarja bevinni a Kereskedelmi és Hitelbankkal tervezett egyesülésbe.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.