BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pick: nehéz évzárás

A várakozásoktól kicsit elmaradó eredményről számolt be a Pick, a szegedi csoport utolsó negyedéve a kedvezőtlen piaci körülmények hatására gyengén sikerült. A cég az idei évben átalakításokra készül, és folytatja az akvizíciós előkészületeket is.

Hirtelen változások nehezítették a Pick Szeged Rt. tavalyi gazdálkodását. Az első fél évben stagnáló sertésfelvásárlási árak a második fél évben megugrottak, a helyzetet bonyolította az exporttámogatások csökkentése, majd végleges megvonása az utolsó negyedben. Az alapanyagár-változásokat bizonyos termékeknél nem lehetett érvényesíteni, ezért néhány áru exportját a támogatások megvonásával le kellett állítani. A riasztó körülmények ellenére nem sikerült rosszul a Pick-csoport tavalyi éve, bár az utolsó negyed az előzőeknél gyengébb lett -- derül ki a cég tegnapi gyorsjelentéséből.
Az árbevétel a várakozásoknak megfelelően alakult, 60,8 milliárd forintot tett ki, ami 17,9 százalékkal haladja meg a bázist. Nőtt a különbség a bel- és a külföldi értékesítés között. A belföldi eladások 20, míg az exportértékesítés 14 százalékkal bővült, előbbi 35,9 milliárdot tett ki, míg az utóbbiból 24,9 milliárd folyt be a Pick kasszájába.
Az értékesítés közvetlen költségei 16, a közvetett költségek 20 százalékkal emelkedtek, jelentős tételt képviselnek az anyavállalatnál az akvizíciós vizsgálatok kiadásai.
Az üzemi eredmény 3,74 milliárd forint lett, ami csak két százalékkal haladja meg a bázist, az operatív profitból az anyacég 2,806 milliárddal részesedett. A pénzügyi műveletek eredménye 20 százalékos növekedés után 461 millió forint lett, a szokásos vállalkozási eredmény pedig 4 százalékos bővülés után 4,2 milliárdot tett ki.
Adózás előtt a Pick-csoport 4,2 milliárdos eredményt ért el, mely 4,8 százalékos javulást jelent. A profitból az anyavállalat 3,195 milliárdot termelt. Az adózott eredmény 3,749 milliárd forint, ez 4,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
A gyorsjelentés kitér arra, hogy a nyugat-európai BSE-pánik miatt visszaesett a marhahúsos szalámik exportja, ezért a cég a marhahústartalmú termékek piacának átstrukturálását tervezi. Az exporttámogatások megszűnése és a kedvezményes EU-kvóta kimerülése után visszaesett az unióba irányuló kivitel, a Pick legfontosabb piacai között kapott viszont helyet Japán és Dél-Korea.
Az év során a Pick 6 ezer darabról 42 ezerre emelte saját tulajdonban lévő részvényeinek mennyiségét, a vásárlás feltehetőleg akvizíciós előkészület.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.