Hosszú távra tervezhetnek a magyar piacra készülő amerikai franchise-cégek
Hosszú távra terveznek azok a nagy amerikai étteremfranchise-márkák, melyek az elmúlt napok-hetek hírei alapján a régiós és a magyar piacra lépést is fontolgathatják. A piacra lépés bejelentése pedig csak az utolsó mozzanata a tervezésnek, ez utóbbi alapos, átfogó piackutatás előzi meg – mutatja be összeállításában az Origo. Elemzői megállapítások alapján a magyar piac az étteremláncok szempontjából még bőven ad teret a növekedésre, azzal együtt is, hogy az elmúlt években hazai tulajdonú láncok is versenybe szálltak.

Fotó: Unsplash
Új belépők és egy visszatérő a lehetséges franchise mögött
A lap kitér rá, hogy a piacra esetlegesen érkező amerikai márkák körében ott van a Wendy’s is, mely a 2002-es kilépés után a hírek szerint visszatérne a magyar piacra is, ami egybevág régiós bővülési törekvéseivel. A nagy cégek Európa ezen térségében először a népesebb, nagyobb piacokra érkeznek meg, de a legtöbb vállalatnak Magyarország is a fókuszában van. A piacra lépést a megváltozott fogyasztói szokások, továbbá Magyarország esetében a magyar–amerikai kapcsolatokat uraló, az itteni befektetéseket előmozdító politikai légkör is motiválja.
Az Origo cikkében bemutatja, hogy azok a franchise-vállalatok, melyek a magyarországi piacra lépés mellett döntenek, hosszú távra terveznek. Üzleti eredmények mellett fontos számukra a márkaismertség erősítése is. Az amerikai vállalatok számára pedig további vonzerőt jelenthet, hogy összesen mintegy 350 vállalat alkotja a magyarországi hazai franchise-palettát, nagyjából ennek fele van külföldi kézben. A külföldi franchise-ok 26 százaléka amerikai vállalatok tulajdonában van.
A beszállítókkal együtt több mint 100 000 ember megélhetését biztosítja a szektor Magyarországon, összesen több 1000 milliárd forintos éves teljesítménnyel, ezzel pedig Magyarország előzi szomszédait.
Ezek a számok persze nem pusztán az éttermi franchise-hálózatokat takarják, de összességében a franchise-ok számára vonzó lehetőségként rajzolják fel a magyar piacot.
További részletek az Origo összeállításában olvashatók.