Eladták a Tisza-Formot
Újabb műanyag-feldolgozó érdekeltségét értékesítette a TVK. A társaság tegnap bejelentette, hogy a 100 százalékos tulajdonában lévő Tisza-Form Kft.-t a Glass-Best Környezetvédelmi és Szilikátipari Alapanyagot Előállító Kft. vásárolta meg. A fúvott üreges testek és fröccsöntött műanyag termékek gyártásával foglalkozó Tisza-Form tavaly 547 millió forintos árbevétel mellett 80 milliós veszteséggel zárt.
Az 537 millió forintos törzstőkéjű leányvállalat 274 millió forintos értéken szerepelt a TVK könyveiben. Az elemzők feltételezik, hogy a nyilvánosságra nem hozott vételár ettől nem térhetett el lényegesen, hiszen a vegyipari cég még tavaly a piaci árra értékelte át műanyag-feldolgozó érdekeltségeit. A leányvállalatok veszteségei és az átértékelések több mint 10 milliárd forintos kárt okoztak tavaly a csoportnak.
A korábban meghirdetett profiltisztítási program keretében a TVK még két műanyag-feldolgozásban érdekelt leányvállalat értékesítését tervezi a közeljövőben. A menedzsment elképzelései szerint mind a Biafol Kft., mind a romániai Plastico eladását még az első fél évben lezárhatják.
Egy másik műanyag-feldolgozó leányvállalat, a hajlékony falú csomagolóanyagokat gyártó Flexofol Kft. pedig egy korábbi igazgatósági határozat nyomán végelszámolással szűnik meg. Az 1,82 milliárd forintos törzstőkéjű társaság birtokában lévő eszközökre már találtak vevőt.
A TVK tervei között szerepel egyes szolgáltatási területen működő leányvállalatok eladása is, melyekről már szintén megkezdődtek a tárgyalások. A 434 millió forintos törzstőkéjű Tipszo Ipari és Szolgáltató Kft.-ben lévő 99,6 százalékos részesedés eladását már csaknem sikerült nyélbe ütni, de a vevőjelölt végül nem fizette ki a vételárat, így a tranzakciót kénytelenek voltak lefújni.


