A korábbi Pannon-Váltó-részvénycsere kapcsán érvénytelenített 119 217 értékpapírt április 15-ig vásárolhatták meg újra az egykori tulajdonosok. Az érvénytelenítés után az alaptőke 6,8 százalékát kitevő pakettet 700 forintos áron a Pannon Consultline Kft. vásárolta meg, melynek részesedése így 12,46 százalékra nőtt.
Ezzel egyidejűleg a Pannon-Váltó és a Pannon Consultline közötti megállapodás alapján a lekésett befektetők az érvénytelenített papírok után kapott 700 forint ellenértékért új Pannon-Váltó-részvényeket vásárolhattak a Pannon Consultline-tól. A határidő alatt mindössze 3420 új részvényt vásároltak meg újra, a többi tulajdonos az általános elévülési időn, azaz öt éven belül jelentkezhet a 700 forintos ellenértékért -- mondta Csiki Attila befektetési igazgató.
A Pannon-Váltó mélyen az eszközérték alatt mozog a tőzsdén, minimális forgalom mellett tartósan hónapok óta nem tudott 700 forint fölé emelkedni az árfolyama. Pedig a cég vonzó osztalékjövedelmet kínál, hiszen az idén várhatóan 100 forintot fizet ki részvényenként. A szerény tőzsdei aktivitást a társaságnál a stabil kisbefektetői körrel magyarázzák, az egykoron kárpótlási jegyért kapott részvényeken legtöbbször az örökösök sem adnak túl.
A portfóliócég tevékenységében egyre hangsúlyosabbá válik az ingatlanpiac és a külföldi értékpapír-befektetés. A Pannon-Váltó távlati terve, hogy kedvezőbb tőkepiaci klímában felkeltse az intézményi pénzügyi befektetők érdeklődését is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.