Rossz idők járnak a befektetési bankokra, a nagy tengerentúli társaságok sorra teszik közzé a várakozásoktól és a bázisévtől egyaránt elmaradó első negyedéves eredményeiket. Az első látásra ijesztő számokra némi magyarázatot ad, hogy a tengerentúli piacok tavaly épp az első negyedév vége felé kezdtek el betegeskedni, az első két hónap pedig még szépen jövedelmezett a brókercégeknek, befektetési bankoknak.
A legnagyobb csalódást a Nasdaq legnagyobb kereskedőháza, a Knight Trading Group okozta részvényeseinek, hiszen eredménye 80 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A társaság adózás előtti eredménye 26,9 millió dollárt tett ki, ami alig ötöde az egy évvel korábbi eredménynek. A Knight indoklása szerint a gyenge eredményt az okozta, hogy az elmúlt egy év során a Nasdaqon az általuk bonyolított átlagos napi kötésszám 699 ezerről 486 ezerre esett.
Csupán 16 százalékkal romlott a Merrill Lynch eredménye, a visszaesést a (létszám alapján) legnagyobb amerikai brókercég a tőzsde problémáival magyarázza. A hangulat romlása miatt ugyanis kevesebben üzletelnek, kisebbek a jutalékok, és a társaság befektetései sem jövedelmeztek túl fényesen az első negyed során -- állítja a Merrill.
A cég árbevétele 7,5 milliárd dollárról 6,4 milliárdra esett, a nettó eredmény pedig 1,1 milliárd helyett csak 874 millió dollárt tett ki. A jutalékbevételek több mint 25 százalékkal gyengültek, Így csak 1,5 milliárd dollárnyi folyt be innen, amiből a magánbefektetők alig 355 millióval részesedtek.
Még rosszabbul teljesített az Egyesült Államok második számú befektetési társasága, a JP Morgan Chase, melynek eredménye 28 százalékkal marad el a bázistól. Ebben a formában a társaság tavaly kezdte meg működését, ekkor vásárolta meg a Chase Manhattan a JP Morgant 32 millió dollárért.
Az együttműködés az idei első negyedévben nem sikerült túl fényesen, legalábbis erre enged következtetni az a 22 millió dolláros veszteség, amit az első három hónap során befektetéseinek kényszerű átértékelése miatt szenvedett el a cég.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.