BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Terv fölött az FHB

A Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) az előző évet 1,538 milliárd forint veszteséggel zárta. Az idei első negyedév viszont bizakodásra adhat okot, mivel a hitelkihelyezések 30 százalékkal meghaladták a tervezettet -- derült ki a bank tegnapi közgyűlésén.

Az előző évet az eredetileg tervezettnek megfelelően több mint 1,5 milliárd forintos veszteséggel zárta az FHB. A hitelintézet 1998-ban 259 milliós, 1999-ben pedig 768,5 millió forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Az előző évre növekvő negatívum magyarázata -- derül ki a tegnap kiadott közleményből -- a saját jogú értékesítéssel kapcsolatos stratégiaváltás, amelynek ráfordításai a 2000. év gazdálkodását terhelték.
A bank mérlegfőösszege egyébként tavaly 20,2 milliárd forint lett, ami 74 százalékos növekedés. A kamatbevételek (1,86 milliárd forint) 884 millió forinttal haladták meg a -kiadásokat, s elérték az előző év kamatbevételének a másfélszeresét.
Az FHB tőkéjét a veszteségekre tekintettel 2000-ben kétszer is emelték. A bank jegyzett tőkéje 4,1 milliárd forint, tőketartaléka 4,4 milliárd volt, a saját tőke 5,8 milliárd forintra rúgott.
Az FHB 2000-ben hétszer bocsátott ki jelzáloglevelet 6,68 milliárd forint névértékben, így a bank jelzáloglevél-állományának értéke 9,5 milliárdra nőtt.
A tegnapi közgyűlésen tájékoztató hangzott el az FHB 2001. évi üzleti tervéről. Pozitív változásként említették, hogy az idei első negyedévben a hitelkihelyezések 30 százalékkal meghaladták a tervezettet. Amennyiben váratlan külső okok nem hátráltatják a bank működését, és minden, eddig biztosított feltétel továbbra is változatlan marad, az FHB mérlegfőösszege az év végére meghaladja a 30 milliárd forintot, s tevékenységi köre új stratégiai területekkel (például földjelzáloghitel) is bővülhet.
A közgyűlésen lemondott igazgatósági tagságáról Missura Gábor, aki a Pénzügyminisztériumot képviselte, helyére új igazgatósági tag megválasztására nem került sor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.