Törvénysértő volt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jogelődjének, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnek az 1998. júliusi határozata, amelyben -- egyéb rendelkezések mellett -- részlegesen, augusztus végéig felfüggesztette a Realbróker Rt. értékpapír-kereskedelmi és értékpapír-bizományosi tevékenységét, s felügyeleti biztost rendelt ki a felfüggesztés időtartamára. Ugyancsak törvényt sértett az a határozata is, amely az előbbi intézkedést szeptember végéig meghosszabbította -- állapította meg a Legfőbb Ügyészség a napokban egy Realbank-kisrészvényes felülvizsgálati panasza kapcsán.
A jogsértő határozatok következményeit felszámolni, illetve a törvényességet ügyészi intézkedéssel helyreállítani már nem lehet. Az ügyészségi álláspont azonban, mint újabb tény, fontos lehet a kisrészvényesek által a PSZÁF ellenében egy esztendeje indított, áprilisban folytatódó perben. Mint ismeretes: hatszáz értékpapír-tulajdonos követel mintegy 400 millió forintos kártérítést a felügyelettől.
Megítélésük szerint a részvények kibocsátása jogsértő, egyúttal a közerkölcsbe ütköző, azaz semmis volt, forgalmazása jogellenesen történt. A felügyelet pedig -- állítják -- törvényi kötelezettsége ellenére sem tiltotta meg a semmis ügyletek létrejöttét, az értékpapírok eladását.
A károsultak -- figyelemmel az újabb adatokra -- kiterjesztik keresetüket. Az ügyben -- az ügyészségi anyagon túl -- egyebek közt jelentőséggel bírhat egy másik Realbank-vitában, a tőkeleszállítás kapcsán született jogerős részítélet is. Ennek értelmében a tőkeleszállítás összegét valótlan adatokat tartalmazó mérleg alapján állapították meg. A mérlegelfogadó határozat a bíróság szerint érvénytelen, következésképpen a tőkeleszállítás jogszerűtlen volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.