BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szárnyal a kárpótlási jegy

Húsz százalékkal megugrott a kárpótlási jegy árfolyama a tőzsdén, miután olyan hírek terjedtek el, hogy a kormány bővíteni készül a jegy felhasználási lehetőségeit. A Pénzügyminisztérium viszont csak annyit közölt: nem tudnak ilyen tervekről.

A Pénzügyminisztériumban nem tudnak arról, hogy a kárpótlási jegyek felhasználási lehetőségeinek bővítését tervezné a kormányzat --- mondta el MTI-nek Lengyel László főosztályvezető. A Népszabadság tegnapi számában olyan értesülések jelentek meg, miszerint az alanyi jogon kárpótoltak papírjaira vonatkozó jogokat kiterjesztenék valamennyi kárpótlási jegyre, azaz a piacon vásárolt papírokra is.
A kárpótlási jegyet tegnap délután 20 százalékos emelkedést követően 372 forintos áron sem akarta eladni senki, jóllehet az előző napot 310 forinton fejezte be. A kereskedési könyvben ezen a szinten egyébként igen magas, 106 ezer darabos vételi igény mutatkozott.
A Pénzügyminisztérium főosztályvezetője a megjelent hírrel kapcsolatban elmondta, hogy a devizaliberalizáció érinti a kárpótlási jegyeket, illetve az azokból származó jövedelmet, mert a külföldiek a konvertibilis forintszámlájukon nem írhatták jóvá a kárpótlási jegyek felhasználásával kapcsolatban keletkezett jövedelmüket.
A várhatóan június 15-éig megjelenő kormányrendelet a devizatörvény kárpótlási jegyekre vonatkozó előírását nem szünteti meg, azonban a fennmaradó korlátozás formálisnak tekinthető, mivel a külföldiek tulajdonában levő forintösszegek átválthatóságánál megszűnik a forint eredetének vizsgálata, a tranzakciós okmány bemutatásának kötelezettsée, Így gyakorlatilag a kárpótlási jegyekből származó jövedelmet is szabadon kezelhetik majd a jövőben a külföldi cégek, illetve magánszemélyek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.