BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hitelstart a Fundamentánál

A lakás-takarékpénztári hitelek kifizetését elsőként megkezdő Fundamenta Rt. vezetői szerint 2002 végéig összesen 85 milliárd forint értékű szerződéses összeget fizetnek ki a pénztárak ügyfeleiknek. A hitelezés megindulása új lökést adhat az első fél év alatt 110 ezer új szerződést kötő szektornak.

A lakás-takarékpénztárak 1997-es indulása óta elsőként a szerződéseit 48 hónapos előtakarékossággal kötő Fundamentánál nyílt lehetőség a 6 százalékos hitel felvételére. A piacon később induló, illetve 1-3 hónappal hosszabb előtakarékossági időszakot meghatározó pénztárak közül a Lakáskassza augusztusban, az OTP Ltp. pedig novemberben fizet először ügyfeleinek.
Nagy Ernő, a Fundamenta ügyvezető igazgatója szerint a hitelnyújtást és a betét-visszafizetést egyaránt tartalmazó szerződéses összegből az idén a lakás-takarékpénztárak körülbelül 25, jövőre pedig közel 60 milliárd forintot utalnak ki ügyfeleiknek. Ezen belül a Fundamenta az idén 8-9 ezer szerződés keretében 7,5-8 milliárd forintot fizet ki, míg jövőre 30-35 ezer szerződéses ügyfelük juthat hozzá az átlagosan 600 ezer forintos szerződéses összeghez.
Walther Stahl, a társaság elnöke szerint a hitelezés beindulásával egyre többen ismerik majd fel, hogy ez a forma kiváló kiegészítője a jelzálogalapú lakáshiteleknek. Így akár rövid távon is változhat az a megtakarítási cél, amely alapján az ügyfelek 60 százaléka ma még a lakásfelújításra fordítja megtakarítását. Ennek kapcsán vélhetően visszaszorul majd a piaci kamatozású áthidaló kölcsönt igénybe vevő ügyfelek aránya is, akik csak a Fundamentánál 1,7 milliárd forintnyi állományt mondhatnak magukénak.
A Fundamenta egyébiránt a jövő évtől a jelenlegi operatív eredményen felül ténylegesen kimutatható nyereséget termel majd.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.