BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Néhány vállalat szépített

Vegyes, de egészében véve inkább kedvező eredményekről számoltak be a nemzetközi technológiai és telekomcégek. Tegnap a Vivendi, a félvezetőgyártó ARM és az Infineon tette közzé számait. Igaz, ez még nem változtat az általános rossz hangulaton, hiszen a cégek többsége nem jeleskedett az elmúlt fél évben, és az amerikaiak egy része még hátravan.

Néhány vállalat szépített a nemzetközi porondon. A gyenge negyedéves jelentések sorozatában néha egy-egy kellemes meglepetés is fellelhető.
Kedvező reakció kísérte a legnagyobb európai médiabirodalom, a Vivendi Universal SA gyorsjelentését. A társaság várakozáson felüli második negyedéves eredményét még az egész évre vonatkozó jó híreket jelentő becsléseivel is megtoldotta. A Vivendi úgy véli, hogy teljesíti az idei terveket, de ha minden jól megy, akár felül is múlhatja a célszámokat. A társaság médiarészlegénél az idei második negyedben 57 százalékkal, 1,3 euróra nőtt az EBITDA. A vállalat vezérigazgatója, Jean-Marie Messier szerint éves szinten 10 százalékos árbevétel-növekedést és 35 százalékos EBITDA-emelkedést realizálhat a Vivendi.
Ez különösen annak tükrében jó hír, hogy a legnagyobb konkurens, az amerikai AOL Time Warner a múlt héten negatív irányban módosította éves tervszámait. A Vivendi részvényei 5,4 százalékkal drágultak a jelentés megjelenését követően.
A félvezetőgyártók közül a brit ARM szintén erős negyedévet zárt. A többek között játékgépekbe is csipeket gyártó cég második negyedéves profitja 23 százalékkal bővült, ami 19 százalékos árfolyam-emelkedéshez vezetett a piacon.
Az ARM azért volt képes az egész szektort sújtó visszaesést kivédeni, mert az elektronikus játékokat gyártó cégek fejlesztési célokból továbbra is ellátták megrendelésekkel a vállalatot.
A legnagyobb német félvezetőgyártó, az Infineon ugyanakkor nem volt képes elkerülni a sok más cégen átcsapó hullámokat. A társaság 598 millió eurós adózás előtti veszteségről számolt be, ami főként a kihasználatlan kapacitások magas költségével, illetve a telekommunikációs termékek iránti kereslet visszaesésével magyarázható.
Amerikában a nagyobb high-tech cégek jelentéseit még nem tették közzé. Jó hír azonban, hogy a 3M tegnap az egy hónappal korábbi profitwarningban megjelöltekkel egyező számokat hozott ki. Az S&P 500 vállalatainak csaknem fele jelentette már meg második negyedéves eredményeit, amelyek többsége kedvező volt. Ennek ellenére a befektetők még mindig pesszimisták a részvénypiaccal kapcsolatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.