BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem számolják fel a Partnert

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közleményében tudatta, hogy a Fővárosi Bíróság (FB) 2001. júniusi 6-i határozatával elutasította a Partner Országos Önkéntes Nyugdíjpénztár felszámolására vonatkozó indítványt. Az eljárásra azt követően került sor, hogy a felügyelet visszavonta a Partner -- korábbi nevén Premier -- működési engedélyét és tagfelvételi zárlatot rendelt el, illetve a pénztár megakadályozta a 2000. december 6-i célellenőrzést.

Gulácsi Ferenc, a PSZÁF szóvivője lapunk kérdésére elmondta, hogy a határozat indokolása szerint a pénztár nem fizetésképtelen, a bíróság ezért nem rendelte el a felszámolást. A felügyelet álláspontja azonban az, hogy a fizetésképtelenséget nem a jelenlegi, hanem -- a pénztári működés sajátosságaiból adódóan -- a jövőbeni időpontra kell megállapítani. A PSZÁF pedig úgy véli, hogy a Partner jogellenes működésével lehetetlenné teszi a későbbi fizetési kötelezettségek teljesítését.
A felügyelet fellebbez a végzés ellen, és a működést korlátozó intézkedések továbbra is hatályban maradnak.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közleményében tudatta, hogy a Fővárosi Bíróság (FB) 2001. júniusi 6-i határozatával elutasította a Partner Országos Önkéntes Nyugdíjpénztár felszámolására vonatkozó indítványt. Az eljárásra azt követően került sor, hogy a felügyelet visszavonta a Partner -- korábbi nevén Premier -- működési engedélyét és tagfelvételi zárlatot rendelt el, illetve a pénztár megakadályozta a 2000. december 6-i célellenőrzést. VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.