Túl a tízmilliárdon
Az év első felében a külföldi részvényekre született adásvételek árfolyamértéke 10,5 milliárd forint volt -- válaszolt lapunk kérdésére Gulácsi Ferenc, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője. A felügyeleti összesítésből pedig az is kiderül, hogy a Nasdaqon forgó Juniper, Cisco, IBM, Microsoft mellett különösen az itthon is jó nevű cégek papírjait keresik a befektetők. Több száz milliós forgalom volt az ING Groep, a Deutsche Telekom vagy a Philips részvényeire.
A külföldi papírok adásvételénél ugyanazok a brókercégek vezetik a toplistát, mint a hazai részvényforgalomban: a CA IB, a Concorde, az Erste, az ABN Amro Equites. Az eddig főként tőkeerős ügyfelekre specializálódott Erste Befektetési Rt.-nél március-áprilisban kezdett el újból felfutni a külföldi részvények kereskedelme -- tájékoztatta lapunkat Zánkay Balázs, a cég külföldi részvénykereskedelemért felelős vezetője.
Májusban azonban kiemelkedő napjaik is voltak, hisz akár az 1,5 milliárd forintot is meghaladta forgalmuk egyes papírokból. A befektetők főként Nasdaq-részvények iránt érdeklődnek -- a féléves összesítés abszolút első helyezettje egyébként a Juniper lett --, azonban a szakember véleménye szerint a nyári szabadságok miatt a növekedés lassulása tapasztalható. Zánkay Balázs azt is elmondta, hogy cégük azon befektetési vállalkozások közé tartozik, amelyek külföldi részvényforgalmazása már többéves múltra tekint vissza. Ám eddig jutalékrendszerük -- a fix díjak miatt -- főként a nagybefektetőknek kedvezett. Egy-két héten belül azonban nyitnak a kisbefektetők felé, a jutalék 0,9 százalék, plusz 9 ezer forint lesz.
A külföldi részvényforgalom stabil növekedéséről számolt be lapunknak Móró Tamás is, aki a Concorde Értékpapír Rt. külföldi részvénykereskedelemért felelős vezetője. Móró elmondta, hogy havi forgalmuk 500-600 millió forint között van, az első fél évben kiugró hónapjuk nem volt. Ügyfeleik nem csak a német és amerikai piacon folytatnak aktív üzletelést, hanem a hollandon is. Ez utóbbi piacra bevezetett papírokból különösen kedvelt például a KPN vagy a UPC részvénye. A londoni tőzsdén egyébként egyáltalán nem üzletelnek, hisz mint az köztudott, valamennyi vételt 0,5 százalékkal "megadóztatja" a börze.
Szintén folyamatosan növekvő részvényforgalmat tapasztal cégénél Montvai Péter, a Német Befektetési Rt. munkatársa. Májusban havi forgalmuk 500 millió forint volt, s a befektetői érdeklődés is folyamatosan nő. A szakember új fejleménynek tartja, hogy az európai piacok ármozgása némileg elszakadt az amerikaitól. A forint sávon belüli hektikus árfolyammozgását pedig jól kompenzálhatja egy-egy részvény. A Nokia ára például 10 százalékkal emelkedett azt követően, hogy közzétette nem túl jó eredményét, illetve bejelentette kínai szerződését.
A BÉT március 5-én indult, külföldi részvényekkel való üzletelésre alkalmas MMTS-szabadpiacán a forgalom továbbra is igen csekély. A külföldi papírokkal, úgy tűnik, nem ilyen formában szeretnének kereskedni a befektetők. Az utóbbi két hónapban nem is nőtt a BÉT-tel szerződést kötők száma, vagyis továbbra is kilenc tagja van a "szekciónak": a Német Befektetési Rt., a Cashline, a Concorde, az ING, a Quaestor, a Reálszisztéma, a Királybróker, az IE-New York Broker és a Swap Rt. is követte. A többiek még az ingyenes megköthető szerződést sem írták alá.


