Vélhetőleg nehezen engednek majd múlt pénteki szintjükből az Irakot sújtó bombázások által magasabbra kényszerített olajárak a ma induló tőzsdehéten. Egyelőre ugyanis minden piaci tényező azt sugallja, hogy az energiahordozóra a korábban vártnál nagyobb a kereslet: az USA olaj- és üzemanyagkészletei már a negyedik hete apadnak, az ország hivatalos előrejelzése pedig napi egymillió barrelesre tette a világ idei áltagos olajkeresletének növekedését.
Ráadásul még az árakkal elégedetlen termelők sem adták be a derekukat, a piac leginkább arra vár, hogy beadja a derekát a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), s elálljon azon tervétől, hogy szeptember elejétől napi egymillió hordóval csökkentse exportját.
Erre ösztönözné -- többek között -- a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) is, amely pénteken közzétett havi összefoglalójában kijelenti, hogy a növekvő kereslet miatt az OPEC-nek az idén -- 400 ezer barrellel -- napi 27 millióra kellene növelnie kínálatát.
Péntek reggel a szeptemberi szállítású nyersolaj a NYMEX-en 10 centtel magasabban, 27,64 dolláros hordónkénti áron fejezte be a kereskedést. A londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE) ugyanezen határidőre a brent keveréket, 5 centes emelkedéssel, 25,75 dolláron jegyezték -- foglalja össze a Reuters.
A növekvő energiaéhség további jele, hogy egy másik energiahordózó, a szén kapcsán is olyan becslések láttak napvilágot, mely szerint az idén két százalékkal több szén kel el, mint tavaly, s e termék ára is erősödhet.
Búzaár-stabilizáló hatású intézkedések kerültek az orosz kormány elé, amely az idén már kétmilliárd rubelt (68,17 millió dollárt) különített el búzafelvásárlásra. Értelemszerűen az a terv, hogy az intervenciós tartalékokat akkor dobják majd piacra, amikor drágul a termény.
Szintén oroszországi és szintén árstabilizáló hatású -- illetve, a remények szerint, inkább árameléshez vezető -- az a hír, mely szerint a világ legnagyobb palládiumtermelője, a norilszki nikkelkombinát visszafogja eladásait. A cég vezetője elégedetlen a nikkeltermelés melléktermékeként kinyert nemesfém árával: míg januárban 1090 dollárért kelt el a palládium, a múlt héten már csak 441 dollárt adtak érte.