A hét minden napján felfelé mozdult a Mol, a Matáv viszont két jó és három rossz nap után is pluszban tudott végezni. Az előző héten jól szerepelt Richter erejéből ezúttal inkább csak stagnálásra futotta.
A vezető papírok drágulásával szemben kisebb dráma játszódott le a második vonal több papírjának a piacán. A hét elején a Danubius és a Rába szakadt meg, ezek azonban a hét végére magukhoz tudtak térni. Az újabb profitwarninggal előálló Synergon azonban nem tudott javítani, így 12 százalékos mínuszban fejezte be a hetet. Csütörtökig még ennél is nagyobb mértékű zuhanást produkált a TVK, azonban pénteki korrekciója 9 százalékra csökkentette a heti szintű veszteséget.
Egy-két százalékos nyereséggel zárták a hetet a főbb külföldi indexek is. Különösen a hét első felének kereskedési napjai sikerültek kellemesre. Először a távközlési cégek kezdtek szárnyalni, miután a Telecom Italia fölött átvette az irányítást a Pirelli és a Benetton, majd a csiprészvények húzták tovább a tőzsdéket egy kedvező Merrill Lynch-elemzés nyomán.
A számítógépes papírokat az is nagyban segítette, hogy az Intel optimista prognózist jelentetett meg az eladások második fél évben várható alakulásáról. Londonban különösen nagy árfolyamnyereségeket lehetett besöpörni, ami nagyrészt annak is volt köszönhető, hogy a Bank of England váratlanul kamatot csökkentett. A hét végére azonban ismét pesszimistábbá váltak a befektetők, s az indexek lefelé konyultak.