BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többségében spekulánsok a BÁT-on

Három brókercég viszi el a Budapesti Árutőzsde összforgalmának mintegy hatvan százalékát. A legnagyobb cégek vezetői egyetértenek abban, hogy a devizapiacon egyelőre a spekulánsok vannak többségben, a sávszélesítés óta sem nőtt érdemben a fedezeti ügyletet kötők aránya.

Becslések szerint a Budapesti Árutőzsde devizaszekciójának első három helyezettje adja a tőzsde összforgalmának mintegy 50-60, az első tíz pedig a 80 százalékát. Az első féléves forgalmi adatok szerint a pénzügyi szekció legnagyobb szereplője az OTP Értékpapír Rt. volt, a dobogóra fért még az MKB és a Swap. A Budapesti Értéktőzsdével ellentétben a BÁT nem tesz közzé rendszeresen statisztikákat a brókercégek által elért forgalomról, így a legnagyobb társaságok részesedését leginkább csak százalékosan lehet meghatározni.
Az első hat hónap összesítése szerint az OTP a teljes forgalom mintegy 20-22 százalékát tudhatja magáénak, amivel a cég minden rangsor alapján az első. Ez egyértelműen az aktív devizapiacnak köszönhető, hiszen a társaság forgalma a gabonaszekcióban csak a nyolcadik helyhez volt elég.
Vásárhelyi Nagy Antal, a társaság határidős üzletágának vezetője elmondta: a mögöttük álló bank miatt az ügyfelek megbízhatónak tartják a brókercéget, ami feltétlenül előnyt jelent a kisebb társaságokkal szemben. A cég megbízóinak többsége spekuláns, bár az utóbbi hónapok során emelkedett a fedezeti ügyleteket kötők száma is. A hedge-elők aránya azonban továbbra is eltörpül a játékosoké mellett.
Hasonló a helyzet a devizapiaci második helyezett MKB-nál is, ez a cég a BÁT összforgalmának 18-20 százalékát érte el -- mondta el lapunknak Ferencz Zsolt, a brókercég egyik határidős szakembere. A társaság az első fél év során a két tőzsde devizapiacán összesen 400-450 millió euró értékű üzletet kötött, a megbízások javát náluk is spekulánsok adták.
Ferencz szerint többségük jól nyúlt bele a sávszélesítést követő forinterősödésbe, bár köztük is sokan vannak olyanok, akik a volatilis piacok helyett illikvid termékekkel próbáltak játszani. A sávszélesítés pluszforgalmat hozott a cégnek, de az exportban értintett társaságok -- a spekulánsokkal ellentétben -- nem használták ki a fedezeti ügyletekben rejlő lehetőségeket.
Mintegy 18-20 százalékosra teszi a Swap részesedését a piacon Kobulniczky Tamás, a cég ügyvezető igazgatója. A két bankkal ellentétben a Swap mindkét nagy szekcióban igen aktív, devizában és gabonában egyaránt a harmadik helyre futottak be. Kobulniczky tapasztalatai megegyeznek a másik két társaságéval: a devizapiacokon főként a spekulánsok aktívak, megbízóik többsége magánbefektető.
A Swapnál kötött fedezeti ügyletek többségére mezőgazdasági exportőrök adnak megbízást, ők már a korábbi évek során beletanultak a kockázatkezelésbe. A devizaárfolyam-kockázatok csökkentésére irányuló ügyletekből viszont egyelőre a Swapnál sincsen túl sok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.