Miközben a napi részvénypiaci átlagforgalom az augusztusi 3,26 milliárd forintról szeptemberre 6 milliárdra emelkedett, a kisebb és nagyobb brókercégek részesedése nem változott jelentősen a BÉT-en. A tíz legnagyobb cég továbbra is az összforgalom több mint 85 százalékáért felelős. A részvénypiac egyébként utoljára júniusban produkált 6 milliárd forint feletti napi átlagforgalmat, akkor azonban még csak 77 százalékra rúgott az első tíz cég részesedése.
Az elmúlt hónapban nem változott jelentősen a helyzet a legnagyobb brókercégek rangsorában, azonban feltűnő, hogy az idén eddig két kivétellel a lista élén álló, szeptemberben -- május óta először -- 40 milliárd fölé jutó Erste mögé a CA IB jött fel, úgy, hogy forgalmát meg tudta duplázni.
Úgy tűnik, hogy a forgalom megugrásáért jórészt felelős nagy Matáv-vételekből ezúttal a két banki hátterű cégnek jutott több megbízás: a Concorde csak jóval átlag alatti mértékben, 50 százalékkal tudta növelni forgalmát, ezért leszorult a harmadik helyre. A listavezetőhöz képesti hátránya ráadásul március óta most a legnagyobb.
Az első három cég előnye az üldözőkhöz képest ugyanakkor ezzel együtt nem csökkent, a 31,7 milliárdos forgalmat lebonyolító Concorde mögött messze lemaradva következik 18 milliárddal a K&H és az Eastbrokers.
A hatodik Buda-Cash mögött a forgalmát ezúttal közel háromszorosára növelő Takarékbróker következik, majd az a Cashline, melynek a top 10-ben egyedüliként csökkent a forgalma szeptemberben. Az IE-New York mögött az ING 8,47 milliárd forninttal fért be az első tízbe -- ehhez a múlt hónapban még 3,8 milliárdos forgalom is elég volt.
Az első kilenchavi adatok alapján Erste--Concorde--CA IB a sorrend, 273, 239 és 231 milliárdos forgalommal. Az éves dobogós helyek már lényegében eldőltek, a negyedik K&H ugyanis 179 milliárdnál tart. A kilenchavi adatok alapján a vezető hármas piaci részesedése 35,6 százalékos.
A derivatív piac BUX-kereskedésében ismét a Concorde lett az első, az Erste nem sokkal lemaradva a második, a Buda-Cash harmadik. A dobogósok mögött itt is szakadék tátong.