BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európába tart a Nasdaq

Közzétette harmadik negyedéves eredményeit a Deutsche Börse (DB). A frankfurti piac számai jobbak lettek, mint amit az elemzők vártak. A tőzsde profitja az előző évhez képest 38 százalékkal emelkedett, egy évvel korábban 35,2 millió eurót tett ki, az idén viszont elérte a 48,5 milliót.

A jó eredmény leginkább a börze tulajdonában álló, derivatívákkal kereskedő Eurexnek köszönhető, ahol az egy évvel korábbi bevétel csaknem dupláját, 68,5 millió eurót sikerült kasszírozni. A Eurex árbevétel-arányos nyeresége kiemelkedő: a társaság 27,8 millió eurónyi adózás előtti nyereséget termelt, holott egy évvel korábban még veszteségekkel küszködött. A Eurex nyeresége ellensúlyozta a forgalom visszaesését, a Xetra rendszeren futó üzletekből származó árbevétel ugyanis 58,2 millió euróra esett vissza az egy évvel korábbi 65,5-ről.
Az európai piacoknak egyébként manapság mindennél nagyobb szükségük van a jó számokra, hiszen hamarosan újabb tőzsdeegyesülési hullám várható. Erre utal legalábbis a Nasdaq elnökének, Hardwick Simmonsnak a bejelentése, mely szerint a következő néhány hónapban egyesülési tárgyalásokat kezdenek a három nagy európai piaccal, és 2002 végére várhatóan kiválasztják közülük azt az egyet, mellyel együttműködnek majd.
Korai lenne azonban bevásárolni tőzsdepapírokból a busás haszon reményében. A Nasdaq-vezetők régi álma egy 24 órán át nyitva tartó piac létrehozása, mely azonban sehogy sem akar valóra válni. A börze már megvette európai "kistestvérét", az Easdaq-ot (melyet most Nasdaq Europe-nak hívnak), és alapított egy tőzsdét Japánban is. A két fiók forgalma azonban mindeddig nem érte el a számottevő szintet. A nagy tőzsdékkel (Frankfurt, London és Euronext) megkezdett tárgyalások persze sokkal látványosabb eredményt ígérnek, mint a kis piacok összevásárlása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.