BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hazai acél EU-dömpingvád alatt

A jelen világgazdasági helyzetben érthető, hogy az USA után az Európai Unió is fokozott védelemben részesítené acéltermelőit. Ám az már kevésbé magyarázható, hogy az új dömpingvád miért érinti a magyar melegen hengerelt acéltekercseket is. A vádból még nem feltétlenül lesz büntetőeljárás, ám a hazai acélkivitel kilátásai mindenképp romlanak.

A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülésnél (MVAE) is meglepődve és értetlenül fogadták a hírt, miszerint az Európai Unió acélipari érdekvédelmi szövetsége, az Eurofer november elején új dömpingeljárást kezdeményezett, egyebek között Magyarország ellen. Zámbó József, az MVAE kereskedelmi igazgatója lapunk kérdésére elmondta, hogy a vád a melegen hengerelt acéltekercsekre vonatkozik, amelyek legalább 30 százalékban részesednek az EU-ba irányuló hazai acéltermékexportból. Így esetleges jövőbeni korlátozásuk komoly piacveszteséget jelentene a gyártó Dunaferr számára, nem beszélve a tetemes ügyvédi költségekről.
Az Európai Bizottságnak a benyújtástól számított 45 nap alatt kell elbírálnia a dömpingvád jogosságát, azaz gyakorlatilag még az idén karácsonyig. Ha valósnak találja a piacvédelem szükségességét, akkor már a jövő év elejétől ideiglenes védővámokat és kvótákat léptethet életbe.
Az Euroferrel társult MVAE eddig nem kapott hivatalos értesítést a vád tartalmáról, ám informális csatornákon mindent igyekszik elkövetni, hogy Magyarországot kivegyék a vádolt országok közül. Amennyiben az Eurofert nem sikerül jobb belátásra bírni, már csak az a remény marad, hogy az Európai Bizottság "kegyelmez meg" Magyarországnak.
A hazai melegen hengerelt tekercsek EU-piaci részesedése (az Eurofer szerint) ugyan meghaladja a Brüsszelben kritikusnak tekintett 1 százalékot, ám már érezhetően csökkent az elmúlt két évben. Exportáraink is a világpiaci trendnek megfelelően ingadoztak. Ám a védekezést nehezíti, hogy nem tudni, az Eurofer pontosan mely időszakra alapozta vádját. A világpiaci feltételek sem könnyítik meg helyzetünket. A globális kereslet visszaesett, a vezető acélgyártók, köztük a nyugat-európaiak termelésük visszafogására kényszerülnek. Ráadásul az egyik fő felvevőpiac, az USA várhatóan tovább korlátozza az acéltermékek importját.
Az Eurofer a kilencvenes évek közepén már kezdeményezett dömpingvádas eljárást a diósgyőri és ózdi idomacélgyártókkal szemben, ám még a végső döntés előtt visszavonta azt az MVAE-vel folytatott konzultációk nyomán.
Amennyiben most a hazai melegen hengerelt tekercsek egy része valóban kiszorulna Nyugat-Európából, nehéz lesz új piacokat találni számukra. Régiónkban ugyanis sok a gyártói kapacitás, ráadásul a szomszédos Szlovákia is a brüsszeli vádpadon szerepel. Ám ha Magyarország ellen most nem indítanának büntetőeljárást, akkor sem lehet remélni, hogy egyhamar megfordul a csökkenő kiviteli trend. Ráadásul egy újabb Eurofer-váddal -- Damoklész kardjaként -- továbbra is bármikor számolni lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.