A végére lehűlt a klíma
Az OTP az aránylag gyenge kezdés után áttörte a 17 ezres szintet, de a nap végéig nem tudott felette maradni. A 16 890-es búcsú így mindössze 90 forintos felértékelődést jelent. Továbbra is gyengélkedik a Matáv, árfolyama ezúttal 11 forintot gyengült, 885-re. Folytatódott a napok óta tartó bizonytalanság a Mol piacán, tegnap szűk sávban történő mozgás után 25 forintot esett a kurzus, 5145-ig.
Szolidabbra vette a formát a Richter is. Bár a gyógyszerrészvény ezúttal is tudott emelkedni, 15 200-as búcsúja 100 forintnyi pluszt jelent. Az Egist viszont nem érintette a visszaesés, ára 150 forintot nőtt, 10 750-re.
A Danubius 1,6 százalékot csúszott vissza, 3445-re, a Démászért viszont már 9415 forintot adnak. Felgyorsult a Synergon értékvesztése, árfolyama 20 forintot gyengült, 805-re. A Pannon-Flax élénk kereskedés után 678 forintra ugrott.
Az Antennára sem járnak jó napok, a részvény tegnap 110 forinttal lett olcsóbb (2520). A BorsodChem viszont ismét emelkedett, ezúttal 130 forintot, 4775-ig. A TVK 1,9 százalékot vesztett értékéből.
Teljes érdektelenség mellett a BUX jövő decemberi elszámolóára 20 pontot esett, az új érték 7835 pont.


