BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az orosz kormány előtt a platinakvóta

Az orosz fémipari csoportok várhatóan két héten belül megkapják a jövő évre vonatkozó kiviteli kvótákat, a Norilszk Nikkel pedig a várakozások szerint öt évre előre bebiztosíthatja a platina exportjára vonatkozó mennyiségi korlátokat - értesült a Financial Times.

A brit lapnak nyilatkozva Valerij Rudakov, a fémek és drágakövek kereskedelmét szabályozó állami hivatal, a Gohran vezetője elmondta, hogy a kvótákat megállapító tervezet néhány napja került a kormány elé. A szakember becslései szerint a tervet két hét alatt mindenképpen átvizsgálják, és a végső változatot ekkor már jóváhagyhatják. Az új kvóták az aláírás pillanatától érvényesek.

A kisebb platina-, ródium- és palládiumkereskedők várhatóan egy évre előre tudják meg a kivitel engedélyezett határait, a tízéves palládiumkvótával rendelkező Norilszk Nikkel azonban öt évre a platinaexport számait is megkaphatja. Az orosz kvóták meghatározása az elmúlt években nem volt zökkenőmentes, ami a világ érintett nyersanyagpiacain rendre bizonytalanságot váltott ki, és kiszámíthatatlanná tette az árfolyammozgásokat. Oroszország a világ palládiumkitermeléséből mintegy 70 százalékkal részesedik.

Az orosz fémipari csoportok várhatóan két héten belül megkapják a jövő évre vonatkozó kiviteli kvótákat, a Norilszk Nikkel pedig a várakozások szerint öt évre előre bebiztosíthatja a platina exportjára vonatkozó mennyiségi korlátokat - értesült a Financial Times. VG-Összefoglaló-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.