Január közepétől vásárolhatják majd meg a befektetők a bolgár távközlési társaság, a BTC privatizációs tájékoztatóját - közölte tegnap a Reuters hírügynökséggel Nikolaj Nikolov közlekedési és távközlési miniszterhelyettes. A felkínálandó pakett nagyságáról egyelőre nem született végleges döntés. A kormány abban reménykedik, hogy még 2002 vége előtt megköthetik a megállapodást az új tulajdonossal.
Elemzők szerint a tender egyik nagy esélyese a Matáv lehet, a magyar távközlési cég ugyanis már jelezte, hogy érdeklődik a BTC iránt. Az ügylet egy újabb lehetőséget kínál arra, hogy a Matáv belépjen a bolgár piacra. A magyar cég tavaly már érdeklődött egy helyi mobilkoncesszió iránt, később azonban letett vételi szándékáról.
Szófiában most azt tervezik, hogy a BTC-pakettel együtt egy új GSM-koncessziót is adnak a tender nyertesének, ez egyébként a harmadik mobilszolgáltató lenne az országban. A csomagba beletartozna még a BTC százszázalékos tulajdonában lévő BTC Net, mely Bulgária tíz legnagyobb internetszolgáltatója között van.
A Deutsche Bank tanácsadása mellett folyó tranzakció a tervek szerint kétlépcsős lesz. Így a rövidített listára (shortlist) kerülő befektetők még javíthatják ajánlataikat, és újabb átvilágítási lehetőséget is kapnak. A Matáv mellett még számítani lehet a görög OTE részvételére, mely a holland KPN-nel közösen egyszer már sikertelenül próbálkozott a BTC megszerzésével.
A jövő évre szóló privatizációs kormányprogram minimálisan 200 millió leva (92 millió dollár) bevétellel számol a BTC eladásából. A társaság az idei első fél évben közel 95 millió leva nettó nyereséget ért el, ami 25 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Elemzők szerint a BTC fő problémája, hogy hálózatának meglehetősen alacsony, mindössze 18,6 százalékos a digitalizáltsági foka. A cég monopóliuma a vonalas piacon a jövő év végén szűnik meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.