BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olajboomot jósol az IEA

Jövőre erőteljesen nőni fog a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) kívüli országok kínálata a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint, miután az idén (és a korábbi években is) nagy összegeket fektettek az olajbányászat fejlesztésébe.

A párizsi székhelyű ügynökség havi jelentésében napi 100 ezerrel, 920 ezer barrelre növelte a 2000. évre vonatkozó olajkínálati előrejelzését, ami eszerint várhatóan napi 47,5 millió hordó lesz. Korábban naponta 600 ezer barrelt jósolt. Az IEA ugyanakkor változatlanul hagyta a jövő évi kereslet alakulására vonatkozó becslését. Ennek alapján napi 76 millió hordó igény várható, 140 ezer hordóval több, mint az idén.

Előrejelzésében az IEA nem feltételezett termeléscsökkentést a kartellen kívüli országok részéről, amelyekre pedig az OPEC jelentős nyomást gyakorol ez ügyben. Elvárása szerint az kartellen kívülieknek együtt napi 500 ezer hordóval kellene visszafogniuk termelésüket január elsejétől. Ez esetben maga az OPEC is napi 1,5 millió barrellel kevesebb olajat dobna a piacra. A kartellen kívüli országok idei termelése (beleértve a folyékony földgázt is) napi 690 ezerrel, 46,6 millióra nő.

Oroszországnak várhatóan oroszlánrésze lesz a jövő évi kínálatbővülésben a maga napi 430 ezer barreles többletével. Ez év októberi termelése - beleértve a cseppfolyós földgázt is - napi 7,23 millió barrel volt. Az IEA szerint Kanada is többet dob majd a világpiacra, mégpedig napi 220 ezer hordóval, míg Brazíliából napi 120 ezer, Kazahsztánból, illetve Mexikóból pedig napi 80 ezer hordóval több olaj várható.

Az ügynökség 220 ezer hordóra teszi az iparilag fejlett országok októberi napi tartalékainak növekedését, ami eszerint elérte a napi 2,654 millió hordót. Az OECD-készlet ennek alapján napi 118 millió hordóval több a tavalyinál. A negyedik negyedévben további szezonális készletnövekedés is várható.

Jövőre erőteljesen nőni fog a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) kívüli országok kínálata a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint, miután az idén (és a korábbi években is) nagy összegeket fektettek az olajbányászat fejlesztésébe. VG-ÖSSZEFOGLALÓ-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.