Nyolc-kilenc százalékos, az éves pénzromlás mértéke körüli átlagos hozamot tudtak elérni 2001-ben a hazai nyugdíjkasszák - nyilatkozták lapunknak pénztárvezetők és vagyonkezelők. Az elért meglehetősen szerény bruttó hozamokat tovább apasztja a pénztárak által fizetett, általában pár ezrelékes (esetleg sikerdíjas) vagyonkezelői jutalék, továbbá, hogy a teljes vagyonra elért hozam nem azonos a pénztártag fedezeti számláján ténylegesen jóváírt összeggel.
Holtzer Péter, a 30 nyugdíjkassza összesen 40 milliárdos vagyonát kezelő CA IB Értékpapír Rt. vezérigazgatója szerint tavaly az az egy-két kisebb önkéntes pénztár tudott 11,5-12 százalékos hozamot elérni, amely év elejétől tiszta állampapír-portfóliót állíttatott össze. A legtöbbet kockáztató, sok hazai és külföldi részvényt is vevő kasszák 4-5, az ennél kissé óvatosabbak 8-9 százalékos bruttó hozamot realizálhattak.
A szakember szerint az idén egyelőre folytatódnak a tavalyi trendek, egyelőre semmi jele a piacokon optimista fordulatnak. Ezért úgy vélte: egyelőre semmiképp sem szabad agresszíven "visszamenni" a kockázatosabb piacokra.
Az Allianz Hungária magán- és önkéntes pénztára az előzetes adatok szerint a 2001-es 9 százalék körüli várható éves átlagos inflációnál magasabb hozamot ír jóvá tagjai számláján, a bruttó vagyonkezelői hozam 10 százalék fölötti lesz - nyilatkozta Kozek András ügyvezető igazgató. Az Allianz Hungária-kasszák együttes tagsága a Reálérték-Bástya január 1-jei beolvadásával 415 ezer főre nőtt (ebből 150 ezren az önkéntes, 265 ezren a magánágba fizetnek díjat). Az együttes vagyon mintegy 57 milliárd forintra rúg.
Kozek szerint visszafogott befektetési politikának köszönhetően tudnak reálhozamot nyújtani. Úgy vélte: a magyar piac stabilizálódásával csak középtávon növelik majd portfóliójukban a részvényszintet.
Az éves infláció körüli bruttó hozamot várnak a Winterthur nyugdíjkasszáinál - tudtuk meg Ilcsik Balázs igazgatótanácsi tagtól. A Winterthur önkéntes ága mostanáig 8,5 milliárd, a magánkassza 24 milliárd forintos vagyont gyűjtött, előbbi tagsága 56,2 ezer, utóbbié 194,3 ezer főre rúg.
Egyelőre várniuk kell azoknak a nyugdíjkasszáknak - így az ING N-N-nek is -, amelyek úgy vélik: van jövőjük a részvénybefektetéseknek - mutatott rá Veres János, a kassza igazgatóságának elnöke. Az ING N-N a tavalyi adatok ellenére változatlanul 20-25 százalékos részvénykitettséget tesz lehetővé befektetési szabályzatában, ezen belül 5 százalék körül lehet a külföldi papírok aránya. A 377,4 ezer fős magánpénztár vagyona közel 55 milliárd, a 47,9 ezer fős önkéntes kasszáé 13 milliárd forint körüli volt decemberben.
Bruttó 9, a fedezeti alapokra számítva pedig 7,5 százalék körüli hozamot mutattak fel tavaly az Axa Colonia pénztárai - fejtette ki Szirmai András igazgatótanácsi elnök, aki szintén a tőzsde gyengélkedését okolta a szféra mutatóiért. Az Axa önkéntes kasszájának taglétszáma 90 ezer, a magánpénztáré 60 ezer fő volt, az együttes vagyon 21 milliárd forintot tett ki.
Szirmai szerint tagjaik számát már 2002 közepére 250-300 ezer főre növelik, mivel ismét több jelentős piaci szereplő beolvasztásáról tárgyalnak.
A magánpénztár hozama általában valamivel jobb az ÁB-Aegon nyugdíjkasszáinál - mutatott rá Bartók János, az ÁB-Aegon vezérigazgató-helyettese, aki számokat még nem tudott mondani. A biztosító önkéntes pénztára szilveszterkor 99,5, a magánkassza 368 ezer főt számlált. Előbbi vagyona 15,9 milliárd, utóbbié 44,5 milliárd forint volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.