A rovat támogatója: Budapesti Értéktőzsde Zrt.
Pénz- és tőkepiac

Startolhat az OTP Jelzálogbank

Az OTP Jelzálogbank megkapta működési engedélyét, az erről szóló iratot még ezen a héten kézhez is kaphatja - értesült a Világgazdaság. Ezzel tovább bővülhet a hazai piacon működő ilyen típusú intézmények száma. Az új pénzintézet átveszi az anyabank teljes Forrás hitelállományát, ami év végén mintegy 20 milliárd forint volt.

A bank így igénybe veheti majd a forrásalapú állami támogatást azokra a jelzáloglevelekre is, amelyeket ennek finanszírozására bocsátanak ki. Ennek köszönhetően a jelenleg 12,5 százalékon futó, kiegészítő kamattámogatás nélküli Forrás hitel (ami használt lakásra is igényelhető) kamata jelentősen csökkenhet. A piacon jelenleg az 5 éves kamatperiódusú, jelzáloglevél-alapú lakáshitelek kamata 8,5 százalék, így a bank várhatóan ennél olcsóbban adja majd ezt a konstrukciót.
Korábban ugyanis az OTP Bank azt tervezte, hogy vezető pozíciója megtartása érdekében a piacon a legkedvezőbb konstrukciót nyújtja. A tervek szerint a kezdetben kibocsátásra kerülő jelzálogleveleket az anyabank jegyzi majd le.

Az OTP Jelzálogbank megkapta működési engedélyét, az erről szóló iratot még ezen a héten kézhez is kaphatja - értesült a Világgazdaság. Ezzel tovább bővülhet a hazai piacon működő ilyen típusú intézmények száma. Az új pénzintézet átveszi az anyabank teljes Forrás hitelállományát, ami év végén mintegy 20 milliárd forint volt. Munkatársunktól-->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek