BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Védelem utazóknak, utaztatóknak

Akár évi 200 millió forint díjbevételt hozhat a biztosítóknak a bő félezer utazási iroda által megkötött fizetésképtelenségi biztosítás. A turisztikai cégek január végéig kötelesek ezt, esetleg más vagyoni biztosítékot bemutatni a Gazdasági Minisztériumnak, különben nem működhetnek tovább.

Január közepéig kellett megkötniük inszolvencia- (fizetésképtelenségi) biztosításukat azon utazási irodáknak, amelyek ténylegesen utazásszervezéssel és .-közvetítéssel foglalkoznak. Az erről szóló igazolást január 31-éig kell bemutatni a Gazdasági Minisztérium (GM) Engedélyezési Közigazgatási Hivatalának. A tárca törli nyilvántartásából azokat, akik e kötelezettségüknek az előírt határidőben nem tesznek eleget.

A vagyoni biztosítékot szavatoló biztosítás célja, hogy az esetleg bajba kerülő utazási iroda ügyfeleit semmilyen hátrány ne érje. A témához kapcsolódó jogalkotási munka azt követően gyorsult fel, hogy az elmúlt években számos utaztató ment csődbe úgy, hogy a vele szerződött turisták "kinntragadtak" egy-egy távoli üdülőhelyen. Mint emlékezetes, egyes kirívó esetekben a kormányzatnak kellett kipótolni a tönkrement cég tartozását.

Az érintettek - a GM legutóbbi összesítése szerint mintegy 530 kisebb-nagyobb hazai utazási irodáról van szó - elvileg más módon, bankgaranciával vagy hitelintézetnél lekötött pénzbeni letéttel is igazolhatják, hogy megvan a megfelelő vagyoni biztosítékuk. A cégek pénzügyi erejét tekintve azonban már régóta lehetett tudni: sokan a legkisebb terhet jelentő biztosítási formát választják.

A módozat a - nagy tartalékigénye miatt csak a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) külön engedélyével művelhető - kezesi biztosítások családjába tartozik. Ezek lényege, hogy a biztosító kezesként felel a biztosított helyett a harmadik fél (itt az utas) számára okozott károk megtérítéséért. A "karácsonyi rendelet" szerint az ügyfelek a jövőben közvetlenül a biztosítónál, és nem az utaztatónál érvényesíthetik kárigényüket.

Az utaztatóknak egy korábbi rendelet szerint már 2001. október végéig meg kellett kötniük egyéves inszolvenciabiztosításukat, csakhogy a mostani jogszabály jelentősen módosította az előzőt. A Világgazdaság körkérdéséből kiderült: tavaly a társaságok egy-két kivételtől eltekintve a piacra "rástartoló" Allianz Hungária, Európa, Generali-Providencia, QBE Atlasz és Zürich Biztosítónál szerződtek.

Az új feltételekkel kiadott jogszabály nyomán az ügyfelek ugyan nem vándorolnak el más biztosítókhoz, de szerződések százait kell újrafogalmazni, hiszen megváltoztak a biztosítási összegek, és 2002. december 31-ére kell módosítani - azaz sebtiben két hónappal meghosszabbítani - azok érvényességét.
A biztosítók szerint az új módozat évi maximum 200 millió forint díjbevételt hozhat összességében a piacon. A QBE Atlasz eddig több mint 300 utaztatóval szerződött - nyilatkozott Horváth Péter, a társaság utasbiztosítási igazgatója. A biztosítási díj a szerződéses összeg pár százaléka, ezen belül egyénileg bírálták el a cégeket minősítésük és gazdasági helyzetük alapján. A QBE Atlasznál szerződött legnagyobb utaztató biztosítása nem haladja meg a 150 millió forintot évente.

A Generali-Providencia saját, az utaztatói piacot jól ismerő leánycége, az Európai Utazási Biztosító (EUB) közvetítésével 95 szerződést kötött meg - mondta el Kocsi András, a Generali termékfelelőse. A rendeletmódosítás nyomán a megállapodások mintegy ötödénél változott a biztosítási díj. E biztosítónál mintegy 15 minimális (2 milliós) összegű biztosítás van (ennek éves díja mintegy 120-130 ezer forint), a legnagyobb szerződés itt is 150 milliós.

A Generali szakembere díjszámításukról annyit közölt: a biztosítási összeg alapján fix sávokkal dolgoznak. Ez nagyobb szerződés esetén degresszíven nő, de a legjelentősebb ügyfelek esetén sem haladja meg az évi néhány millió forintot.

Mintegy 30 szerződést kötött az EuroMondial, az Európa biztosítási vezérügynöksége - tudtuk meg Darvas Gábor vezérigazgatótól. A társaságnál biztonsági okokból maximum 50 millió forintos biztosítási összegig vállalták az ügyfeleket. Az Európa a közepes és nagyobb utaztatók számára átlagosan 4-4,5 százalékos díjat számol. A kétmilliós minimumösszegre szerződők esetében viszont 150 ezer forint (tehát fajlagosan magasabb százalékú) a tarifa, hiszen - mint a szakember rámutatott - e megállapodások adminisztrációs költsége ugyanakkora, mint a "nagyoké".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.