BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hűvös szellők fújnak a hazai piacokon

A forint gyengélkedése, a hazai tőzsde iránykeresése, valamint az állampapír-piaci hozamgörbe hosszú végén bekövetkezett emelkedés most kevésbé teszi attraktívvá a befektetési alapok rövid távú teljesítményét. A részvényalapok kezelőinek - az OTP kivételével - a blue-chipek áringadozása okoz fejtörést. A választásokig továbbra is volatilisnek ígérkeznek a piacok, ami az alacsony kockázat felé terelheti a megtakarításokat.

Minden bizonnyal valamennyi részvényalap portfóliójában jóval 5 százalék felett lehet az OTP súlya. A bankpapír az elmúlt egy év első felében 13-16 ezer forint között ingadozott, majd szeptemberi éves mélypontjáról a héten 21 ezer forint fölé is drágult. A befektetési alapoknál a számítás a szerzéskori értékre vonatkozik, így hiába van az egy részvényre vonatkozó 5 százalékos befektetési korlát, az OTP 14 ezer forintos átlagáron történő "betárazása" esetén a bankpapír súlya akár 7 százalék felett is lehet egyes portfóliókban.

Az örömbe azonban nem kevés üröm is vegyül, hiszen a Mol az utóbbi hetekben stagnál, míg a Matáv és a Richter rendkívül hektikus teljesítményt mutatott be. Ezzel szemben a legkisebb blue-chip, az Egis árfolyama szintén sokat emelkedett az elmúlt hetekben.

Megjegyzendő, hogy az új tőkepiaci törvény alapvető változásokat vezetett be az alapok befektetési korlátainál. A korábbinál jóval engedőbb normák azonban csak a kezelési szabályzatok és az egyéb dokumentumok módosításával alkalmazhatók. Ezek elkészítése folyamatban van, így becslésünk szerint áprilisban gyorsul fel a magyar alappiac átstrukturálódása.

Az utóbbi napokban kismértékben csökkentek az állampapírpiacot reprezentáló indexek - a MAX család - értékei. Emellett várható az is, hogy a választásokig a forint árfolyam-alakulása is hektikus lesz. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a hazai kötvényalapok még így is minden időtávra jó teljesítményeket tudnak felmutatni.

Az immár 750 milliárd forintos magyar alappiacon 19 százalékkal részesednek a pénzpiaci konstrukciók. Várakozásaink szerint az elkövetkező két hónapban tovább növekszik ez a szegmens, hiszen a magyar befektetők különösen kockázatkerülők. A választásokig, illetve a nemzetközi piacok egyértelmű trendjének kirajzolódásáig így minden bizonnyal ennek a típusnak a bővülése lesz a legdinamikusabb.

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.