BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőkét emeltek a Garanciánál

Másfél milliárd forinttal emelte meg az OTP-Garancia alaptőkéjét anyabankja, hogy elegendő szavatolótőke álljon rendelkezésre az aktivitás növeléséhez.

A biztosítási szektor legnagyobb, 7,351 milliárdos tőkeerejű társaságává lépett elő az OTP-Garancia, mert a cégbíróság a múlt hét végén bejegyezte a 99,99 százalékban tulajdonos OTP Bank 1,5 milliárd forintos tőkeemelését. Az utolsó piaci adatok szerint a vállalat után "csak" mintegy 6 milliárdos tőkéjű riválisok következnek.

Az emelés az aktivitás növelését célozza - mutatott rá Utassy László, a biztosító elnök-vezérigazgatója. Az év eleje óta a piac szereplőinek külön-külön és negyedéves bontásban kell számítaniuk az élet és nem élet ág szavatolótőkéjét. Így célszerűnek látszott a mintegy kétmilliárdnyi szavatolótőke-többlet bevonása.

Az OTP-Garancia 2001-ben 1,205 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárt a nem auditált adatok szerint. Ez 40 százalékos javulás az előző évi teljesítményhez képest. Az elnök szerint tavaly a korábbinál jobb jövedelmet hoztak az életbiztosítások, a cascopiac 24,7, a lakásbiztosítások pedig 21,3 százalékkal nőttek. Az OTP-Garanciához a tavalyi 42,27 milliárdos díjbevétel után 2002-ben 52 milliárd forintnyi díj folyhat be, amiből 28 milliárdot várnak az élet és 24 milliárdot a nem élet ágból - mondta Utassy. A társaság 1,6 milliárd forintos adó előtti eredményre számít, ami 33 százalékos növekedést jelentene.

A tavalyi 21,5 milliárdos élet ági díjbevételből 14 milliárd köszönhető az OTP Bank fiókjai értékesítési tevékenységének. Utassy szerint kezd "magához térni" az egyszeri díjas szféra is. A élet módozatok átlagos tartama ma 6 év, amit 8,5-re kívánnak növelni. Eddig 300-400 lakásbiztosítást kötöttek meg a Tisza-vidéken, azt követően, hogy az OTP-Garancia bejelentette: átveszik az ÁB-Aegon által felmondott szerződéseket.

Binder István

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.