BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötkarikás esély a magántőkének

Ha figyelembe vesszük, hogy Görögországban tizenegy évvel a 2004-ben éppen általuk rendezendő nyári olimpia előtt még 11,3 százalék volt az inflációs ráta, Magyarországé viszont már 2006-ra 2-3 százalék körülire csökkenhet, akkor hazánk a pályázat ezen előkészítő szakaszában kifejezetten jó kiindulóhelyzetben áll - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Budapest Business Journal tegnapi konferenciáján.

A gazdasági szakemberek egyetértettek abban, hogy az olimpia jelentős vállalkozásokat mozgósít, a rendezés nagy elkötelezettséget igényel, és komoly gazdasági lökést is adhat a rendező országnak. Varga Mihály hangsúlyozta: a nyári olimpiai játékok sikeres szervezésében segítséget adhat, hogy a 2001-ben 2 milliárd euró értékben Magyarországra áramló külföldi tőke újabb vállalkozásokat ösztönöz, mert a fejlesztések egyes területén a magántőke bevonása nélkül elképzelhetetlen a felkészülés. A jelenlegi elképzelések szerint egyébként a magánbefektetők végeznék a teljes beruházások 37-38 százalékát.

Hasonlóan vélekedett az olimpiai befektetések megtérüléséről Holger Preuss, az Economics of the Olympic Games című könyv szerzője is. Mint mondta: az olimpiai szervezőbizottságok munkájának sikeressége nem közvetlenül a vállalkozásnak a nyereségében mutatkozik meg, sokkal inkább a piacgazdaságban hosszú távon generált eredmények lehetnek meghatározóak. Például Barcelonában több mint 9 mil-liárd dollárt fordítottak infrastruktúra-fejlesztésre, pedig általában mindössze 200 millió dolláros profitot hoz maga a rendezés.

Holger Preuss a televíziós jogdíjakkal kapcsolatban elmondta: a jövőben ugyan várhatóan tovább emelkednek a közvetítési jogdíjak értékesítéséből származó bevételek, a növekedés mértéke azonban csökken a korábbiakéhoz képest. Hasonlóan változik egyébként a szponzorok és a támogatók száma is. Igaz, esetükben Barcelona óta csökkent a szervezőbizottságokhoz a tőlük befolyó támogatás mértéke is.

Simon Krisztián

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.