Postabanki jelzálogbank indul
A Magyar Posta már csak a hatósági engedélyre vár, hogy startoljon önálló földhitel- és jelzálogbankjával, a Postabanknál lévő Polgári Kereskedelmi (PK) Bank licencének felhasználásával - jelentette be Kalmár István, a postavállalat elnök-vezérigazgatója tájékoztatóján. Az új társaság a Postabank-csoport része lesz, a jelzáloghiteleket a tervek szerint a postahivatalokban folyósítanák.
Információnk szerint viszont a Postabank tegnap délutánig még nem adta be alapítási engedélykérelmét a pénzügyi felügyelethez (PSZÁF). Emlékezetes: a korábban startolt piaci szereplők közül a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) és a HVB Jelzálogbank engedélyeztetési eljárása mintegy egy évig, az OTP hasonló társaságáé bő fél évig tartott.
A Postabank dolgát csak kissé könnyítheti meg, hogy egy új felügyeleti állásfoglalás szerint mostantól az engedélyelbírálási folyamat legföljebb 30+30 napig tarthat. Ezután új eljárás kezdődik, a további hiánypótlások bekérése helyett. A váltástól a szakemberek az engedélyezések felgyorsulását várják.
Bankárkörökben kérdésünkre úgy vélték: nehezen képzelhető el az is, hogy bonyolult jelzálogtermékeket hitellimitek megállapításával postahivatalokban árusítsanak majd. Az ügyintézői hálózat összecsiszolódásához mindenképp évekre van szükség.
Úgy tudjuk, az FHB azonnal megszüntetheti a Postabankkal csak a múlt héten megkötött együttműködési megállapodását, amint utóbbi elindítja saját leánycégét. A felek egyébként legalacsonyabb fokú, konzorciális szerződést kötöttek - ilyen él még többek közt a Konzumbankkal is -, amelynél a Postabank által folyósított kölcsönt egy hónap múlva átveszi az FHB. Utóbbi egyébként a vele hosszú távon együttműködőkkel refinanszírozási megállapodást köt, azaz a jelzálogkölcsönök az adott bank könyveiben maradnak.
Szakértők kérdésünkre logikusnak nevezték a szerződésbontási szándékot, hiszen egyetlen pénzintézet sem kívánja piaci riválisát finanszírozni. Kalmár szerint mindenesetre a startig az FHB módozatait értékesítik. A postai vezér rámutatott: a jövőben az FHB-t a hírek szerint részben privatizálhatják, a Postabank jelzálogcége viszont mindig is állami tulajdonban marad. Kalmár ezzel Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi vélekedésére reagált, mely szerint nincs szükség két állami jelzálogbankra.
Binder István


