Budapestre jön a Trigon
Kelet-európai részvényalap indításáról döntött az eddig elsősorban a Baltikumban tevékenykedő Trigon Capital. A főként skandináv befektetők vagyonát kezelő új alap jegyzése a napokban zárul le Tallinnban, s ezt követően kezd majd pozíciók kiépítésébe a magyar, a lengyel, a cseh, a litván, a lett, az észt, a szlovén és a szlovák tőzsdén.
A Trigon nyílt végű alapja elsősorban kis és közepes kapitalizációjú társaságok részvényeivel tölti majd fel portfólióját. Az alacsony likviditás miatt a portfólió kiépítése várhatóan huzamosabb időt vesz igénybe. A Trigonnál viszont úgy vélik, hogy a kis cégeknél jelentős vonzerőt jelent a részvények alulértékeltsége és a nyugati szakmai befektetők hiánya. Ezek ugyanis a későbbiekben kedvező felvásárlási célponttá teszik a társaságokat.
A Trigon Capital emellett egy vállalatfinanszírozásra szakosodott iroda létesítését tervezi Budapesten és Prágában. Jason Grenfell ügyvezető igazgató lapunknak elmondta: a két új irodát terveik szerint a jövő év elején nyitják meg, a budapesti kezdetben hat embernek ad majd munkát.
A baltikumi befektetési banknak jelenleg Tallinnban, Rigában, Vilniusban, Varsóban és Szentpéterváron van irodája. A Trigon részvényeinek 69 százaléka egy magánbefektető kezében van, 21 százalék pedig a finn Thominvest csoporthoz tartozik. A tulajdonosok két éven belül évi 6 millió eurós nyereséget terveznek a Trigonnál. (OP)
Munkatársunktól


