A hazai biztosítási piac 125,98 milliárd forintos díjbevétellel zárta az idei első negyedévet. Ez 18,45 százalékos előrelépés az előző év hasonló időszakához képest, s biztató az egy éve ilyenkor mért 15,52 százalékos bővüléshez képest is.
A megnövekedett ügyfélérdeklődést jelzi, hogy márciusban a tavalyinál közel 680 ezer darabbal több, mintegy 12 millió biztosítási szerződés volt érvényben - olvasható ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) friss statisztikájából. Pár éve még bő 12,5 millió szerződés "élt" itthon, ám az előző évek fokozatos erodálódást hoztak. Az idén viszont az életbiztosítások száma mintegy 230 ezer, a nem élet módozatoké 440 ezer darabbal nőtt.
Egyévi "gyengélkedés" után a növekedés motorja ismét az életbiztosítási ág, ezen belül is a korábban siralmasan szereplő egyszeri - előre befizetett - díjas módozatok (utóbbiak kisebb költsége akár nagyobb profitot is generálhat a biztosító számára).
Az életbiztosítások révén befolyt 49,82 milliárd forint díj 18,61 százalékkal több, mint egy éve. Ezen belül az egyszeri díjas termékeknél (10,58 milliárd forint) közel 23 százalékos az előrelépés. A befektetési biztosítások iránti kereslet fellendülése nyilvánvalóan a tőzsde élénküléséhez is kötődik. A gyarapodás kiegyensúlyozottságát mutatja a nem élet jellegű biztosítások díjainak - 76,15 milliárd forint - 17,46 százalékos mértékű bővülése - olvasható ki a biztosítószövetség összegzéséből.
A vagyoni ágban a tűzre és elemi kockázatokra kötött módozatok díjbevétele közel 53 százalékkal nőtt egy év alatt. Nem kizárt, hogy a társaságok az ipari vagyoni kockázatoknál immár áthárították ügyfeleikre a tavalyi amerikai terrortámadás után megnőtt viszontbiztosítói díjakat. Feltűnő a casco tarifáinak 20 százalékos és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 17 százalékos mértékű gyarapodása, illetve az egészségbiztosítások 30 százalékos visszaesése.
A társaságok versenyében a legnagyobb vegyes biztosítók - elsősorban vagyoni módozataik révén - növelték piaci részesedésüket, vesztett viszont azon nagy cégek többsége (az OTP-Garancia kivételével), ahol az életbiztosításokon van a hangsúly. Az élet ág újbóli feltámadásának gyümölcseit tehát a kisebb riválisok aratták le.
Az itthon legnagyobbnak számító Allianz Hungária 38,56 milliárdos díjbevétele 1,1, a Generali-Providencia 22,24 milliárdja 1,3 százalékos piacszerzést jelez. A legnagyobb, 2,2 százalékos piaci bővülést azonban az OTP-Garancia könyvelhette el, mégpedig - a "nagyok közt" egyedülálló módon - elsősorban az életbiztosítások segítségével. Ehhez nyilvánvalóan szükség volt az anyabank hatalmas értékesítési hálózatára.
A nagyobb méretű visszaeső társaságok közt az ÁB-Aegont találjuk, amelynek díjbevétele (14,33 milliárd forint) közel 2,3 százalékkal kisebb volumenű, mint 2001 márciusában. Az ÁB-Aegon piaci része így 2,2 százalékkal esett vissza. A nagy rivális ING Nationale-Nederlanden (N-N) díjbevétele csak minimálisan nőtt, ami számára is 1,5 százalékos piacvesztést hozott.
Az egy életbiztosítási szerződésre jutó átlagdíjnál változatlanul a Mébit vezet (itt vannak a legtehetősebb ügyfelek), a tavalyi 149 ezer után az idén közel 155 ezer forinttal. A ranglétra további fokain ez év márciusában az N-N (131 ezer forint) és a Winterthur (122 ezer forint) állt.
Binder István
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.